Startlaphoz Csatlakozz!

Közlemények, dokumentumok

A BTDSZ vizsgálatot követel: eltűntek a szabadságok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 26. szerda, 18:31
Vizsgálatot követel, s ha szükséges, jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. A BTDSZ hónapok óta várja a választ az ügyben, ám úgy tűnik, a cégnél semmibe veszik a szakszervezeti és a munkavállalói jogokat olvasható a közleményben.

Bővebben...



EKSZ: Nem engedjük sztrájkba kényszeríteni magunkat!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 26. szerda, 15:30
Bábként mozgatná a szakszervezeteket a BKK? Sztrájkba hajszolná a BKV-s szakszervezeteket, sőt, a pattanásig feszült bértárgyalások során a zsarolástól sem riad vissza a Budapesti Közlekedési Központ – állítja az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A busz-, villamos- és metróvezetőket is tömörítő EKSZ most azzal tiltakozik a módszer ellen, hogy egyelőre nem hirdet sztrájkot, hanem minden eddiginél nagyobb egységbe tömörülve érvényesíti a követelését. A BKK a tavalyi bérmaradvánnyal zsarolja a szakszervezeteket: csak akkor fizeti ki, ha az idei emelésben számukra kedvező mértékben állapodnak meg.

Bővebben...



BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet: Káosz várható a felszíni tömegközlekedésben az M4-es Metró beindításával

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 24. hétfő, 15:01
 Az M4-es Metró beindításával a felszíni tömegközlekedésben az autóbuszok útvonalának jelentős része megváltozik. Szakszerveztünk aggályosnak tartja, hogy a felszíni változások hirtelen ad-hoc jelleggel előkészítetlenül kerülnek átrendezésre. A BKK mint megrendelő az elmúlt hét csütörtökön hozta véglegesen nyilvánosságra a 4-es Metró megnyitása következményeként létrejövő felszíni viszonylatokon a 2014. március 29-től bekövetkező jelentős változásokat. 

Bővebben...



A Magyar Szakszervezeti Szövetség 14 elvárása a következő kormánytól

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 21. péntek, 12:58

Sokan sokféleképpen tekintenek az elmúlt négy év változásaira. A kormányon lévők felforgatták a jogrendszert, az államigazgatást, a demokratikus berendezkedést. Ez az átalakítás és különösen annak kizárólag a parlamenti kétharmados többségre épülő módja gyöngítette a társadalmi együttműködést. A szakszervezetek és a kormány közötti konzultáció és egyeztetés helyébe központilag vezérelt médiaakciók léptek.

Bővebben...



Magyarul is elérhető a LabourStart

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 21. péntek, 12:52
A LabourStart.org évek óta szervez globális online akciókat a Föld különböző országaiban a szakszervezeteket és tisztségviselőiket ért támadások ellen.

Bővebben...



Gyászmenet a BKV-ért

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 18. kedd, 16:36
Az emlékezetes jegyvásárlási akció után újabb látványos forgalomlassító demonstrációra készül a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet március 19-én (szerdán), 16.00 órakor. Az EKSZ a cégnél uralkodó káoszra, a buszjáratok kiszervezésével kapcsolatos ellentmondásokra, a járművezetők túlterheltségére és kiszolgáltatottságára, valamint az érdemi egyeztetés hiányára hívja fel a figyelmet, ezúttal egy többféle látványos elemből álló megmozdulással.

Bővebben...



Szociális Ágazati Sztrájkbizottság: jövedelemkiegészítő intézkedésre vállaljon garanciát a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 17. hétfő, 08:46
A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett a követeléseiről a Kormánnyal. Ennek eredménye a szociális ágazat összes, közpénzből finanszírozott dolgozóját érintő pótlékrendszer és a Szociális Életpálya Modell kidolgozására létrehozott munkacsoport. Kölcsönös kompromisszumok után a vitatott kérdésekben – egy kivétellel – egyetértés született. A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság a sztrájkkészültség megszüntetése érdekében elengedhetetlennek tartja, hogy a Kormány még a 2014-es esztendőben további jövedelemkiegészítő intézkedésre vállaljon garanciát. E követelésünk jogossága a szociális területen dolgozók jövedelmi helyzetének ismeretében nem vitatható.
 

Bővebben...



FDSZ: minőségi munkáért, minőségi fizetést a felsőoktatásban dolgozóknak!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 14. péntek, 09:58
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete SZTE Intézményi Szervezete folyamatosan figyelemmel kíséri az új pedagógus életpálya életbe léptetésével kapcsolatos fejleményeket, és osztja a pedagógusok felháborodását a félresikerült és szakmaiatlan közoktatási „reform” és annak összes negatív következménye miatt.

Bővebben...



PHDSZSZ sajtóközlemény: a Szabad Magyar Sajtó Napja előtti tisztelgésről

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 12. szerda, 17:25
A Szabad Magyar Sajtó Napja előtti tisztelgéssel, közel száz érdeklődő újságíró részvételével szakmánk mértékadó személyiségei vettek részt március 11-én a MÚOSZ Belpolitikai Szakosztályának ünnepi rendezvényén.

Bővebben...



LIGA Szakszervezetek: Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 11. kedd, 14:20
A LIGA Szakszervezetek országos kampányba kezdett, hogy megismertesse a munkavállalókkal és a munkaadókkal is az új Munka törvénykönyvét, illetve ingyenes és minden megyében helyben elérhető tanácsadással segítse elő a munkavállalói jogok érvényesülését, a szakszervezetek számának és taglétszámának növekedését, ezen keresztül pedig a kollektív szerződések elterjedését.
 

Bővebben...



Új szakszervezeti tagcsoport alakult a Baranya Megyei LIGA Szakszervezetnél

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 06. csütörtök, 15:33
2014. március 3-án a Pick Szeged Zrt. pécsi üzemének munkavállalóinak többsége úgy döntött, hogy a LIGA megyei szervezetének segítségével maguk mögött hagyják a régi idők szakszervezeti modelljét és új lendületet vesznek a munkavállalók eredményesebb érdekvédelme érdekében.
 

Bővebben...



Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete elnökének levele a miniszterelnöknek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 05. szerda, 16:48
A levelet itt olvashatja.


Szakmai kihívásokkal és képzéssel tarthatók itthon az informatikusok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 05. szerda, 11:30
Budapest, 2014. március 5. – A magyar informatikusok közel kétharmadában merült már fel, hogy külföldön keres munkát, és minden tizedik konkrét lépéseket is tett a megvalósítás érdekében. A NetAcademia Oktatóközpont kutatásából az is kiderült, hogy a külföldi álláskeresést elsősorban nem a több fizetés, hanem a hazai fejlődési lehetőség és a szakmai továbbképzések hiánya motiválja. A külföldön remélt fizetés egyébként átlagosan a hazai három és félszerese, de ehhez nemzetközi minősítést kell felmutatni.

Bővebben...



Kapacitásfejlesztés a LIGA Szakszervezeteknél, - Közép-magyarországi régió

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. március 04. kedd, 17:29
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 2014. január elsején elindította legújabb projektjét, „Kapacitásfejlesztés a LIGA Szakszervezeteknél Közép-magyarországi régió" címmel, mely 50 millió forint támogatással valósul meg az Új Széchenyi Terv keretében.

Bővebben...



Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség: Palacsinta Nap március 4-én

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 28. péntek, 13:08
2014. március negyedikét, keddet a Szemem Fénye Alapítvány Palacsinta Nappá nyilvánította. Az Alapítvány beteg gyermekekkel foglalkozik és többek között egy gyermekhospice házat üzemeltet. Ez a Dóri Ház. Az idei Palacsinta Nap a Dóri Ház fenntartását szolgálja. A Palacsinta Naphoz a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség is csatlakozott.

Bővebben...



Rácz Gábor: Újra sztrájkőrség Magyarországon

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 28. péntek, 11:47
Egy történet, ami jól mutatja a rendszerváltás utáni magyar társadalmi és gazdasági modell kudarcát, s ami ezúttal olyan szakszervezeti reakciót váltott ki, amire évtizedek óta nem volt példa.

Bővebben...



KÖZDEMOSZ jótékonysági gála

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 26. szerda, 15:06

Zsúfolt ház előtt nagy sikerrel zajlott a Hetedik Krajcár jótékonysági gála a Vasas szakszervezet székházában február 23-án, vasárnap délután. Mind a 6 szakszervezeti konföderációból voltak vezetők és tagok, igazi szép példa volt ez az együttműködésre és a szolidaritásra. A házigazda és az egyik fő szervező Ámon Betti, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője volt, aki Boros Péterné MKKSZ főtitkárral folyatott egy rövid beszélgetés arról, hogy miért is tartottuk ezt az újszerű jótékonysági szakszervezeti rendezvényt.

Bővebben...



A PSZ elnökének nyílt levele az emberi erőforrások miniszteréhez

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 22. szombat, 07:29
Balog Zoltán úrnak
az emberi erőforrások minisztere
 
Tisztelt Miniszter Úr!
A Pedagógus Sztrájkbizottsággal kötött Megállapodás talán egyik leglényegesebb pontja az, amelyik a szakvizsgával és megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkezők besorolásának kérdéseivel foglalkozik. [11. pont] A Megállapodás említett pontja szerint az érintett pedagógusok besorolása „esetleg, bizonyos, a szakszervezetek bevonásával kidolgozott, objektív szakmai feltételek figyelembe vételével” a Pedagógus II. fokozatba történik. A mára kialakult helyzet szerint az érintetteknek egy közel százoldalas, hetven indikátort tartalmazó portfóliót kell feltölteniük ahhoz, hogy átkerülhessenek a Pedagógus II. fokozatba.

Bővebben...



A Hetedik Krajcár

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 18. kedd, 12:35
Jótékonysági gála a közszolgálati szegényekért

Bővebben...



Közszolgálati Panasznap február 21-én

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. február 18. kedd, 12:33
A KÖZDEMOSZ 28 szakszervezete és a szándékait támogató konföderációk képviselői 8 órán át, egymást követő beszédekben mondják el a különböző közszolgálati dolgozók súlyos gondjait, a most leköszönő kormányzati ciklus alatt elszenvedett sérelmeket és megszorításokat, valamint a következő kormány felé már előzetesen megfogalmazott követeléseiket.

Bővebben...




Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Közlemények, dokumentumok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector