2014. november 11
A munkavédelmi felügyelő valamennyi munkahelyen – külön engedély nélkül – ellenőrzést tarthat, a munkahelyen tartózkodó személytől az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást kérhet, valamint az ilyen személyt személyi azonossága igazolására felhívhatja, az ellenőrzés lefolytatásának akadályozása esetén pedig igénybe veheti a rendőrséget. Mit vizsgál a munkaügyi felügyelő egy ellenőrzés során? Íme a legfontosabb tudnivalók a
Piac@Profit oldalán.
Bővebben
Folytatódik az egyeztetés a Kereszténydemokrata Néppárt szabad vasárnapról szóló kezdeményezéséről, amely december elejére, közepére nyerheti el végleges formáját - közölte Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyet munkavállalói szervezetekkel és két boltlánc képviselőjével közösen tartott.
Bővebben
A kistelepülési polgármesterek fizetésének emelését javasolja hétfőn beterjesztett törvénymódosítási javaslatában a fideszes Boldog István.
Bővebben
2014. november 10
Munka- és kollektívszerződések százezreit kell módosítani alig egy hónap alatt vállalatok tízezreinek, ha a kormány a tiltakozások ellenére novemberben elfogadja a cafeteria adóemelését. Az előzetes felmérések szerint a cégek tömegével fogják megtagadni a juttatást, ami nemcsak 3 millió háztartást rövidít meg évente több százezer forinttal, hanem a költségvetést is megkurtítja, nagyjából 1 százalékkal – állítja a vegyipari szakszervezet.
Bővebben
Csendes, figyelemfelkeltő demonstrációra készül kedden a német tulajdonú Bosch miskolci gyára előtti közterületen, a parkolóban a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete, ugyanakkor a társaságnál a meghatározó érdekképviselet, a Vasas Szakszervezet kételyeinek adott hangot a megmozdulással kapcsolatban.
Bővebben
Hétfőn reggel azonnali hatállyal megszüntették Hofekker Ferencnek, a pécsi Tüke Busz Zrt. mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnökének munkaviszonyát. Ez nem az első eset, de azt mondja: most nem lesz megegyezés, végigviszi az ügyét minden lehetséges jogi fórumon –
írja a pecsistop.hu.
Bővebben
Magyarországon toboroz vendégmunkásokat Nagy-Britannia legnagyobb szendvicsgyártója, magyar viszonylatban rendkívül magas fizetésért. A cég több száz munkahelyet ajánl fel magyar jelentkezőknek a brit minimálbérért, ami a duplája a magyar átlagkeresetnek –
írja az Origo.
Bővebben
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez a vasárnapi zárva tartásról. Munkahelyek tízezrei szűnhetnek meg, ha bevezetik az új rendszert –
írja a hir24.hu.
Bővebben
A programozók és a mozdonyvezetők keresnek a legjobban az érettségivel vagy szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók közül - derült ki a Fizetesek.hu felméréséből, amelynek eredményeit az oldalt működtető Workania.hu állásportál juttatta el hétfőn az MTI-hez.
Bővebben
A munkaidő beosztása, a munkaidőre vonatkozó jogintézmények milyen hatást gyakorolnak a munkáltató tevékenységének megszervezésére? Milyen olyan jogintézmények vannak a Munka Törvénykönyvében, amelyek mentén a munkáltatók hatékonyabban, felxibilisebben tudjanak működni? A XI. Magyar Munkajogi Konferencián tartott előadásában dr. Pál Lajos ügyvéd elsősorban ezekre a kérdésekre kereste a választ.
Bővebben