A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet: Tiltakozunk a Midibuszok kiszervezése ellen!

 Nagy megdöbbenéssel értesültünk a médiából, hogy a BKK Igazgatósága a vári és egyes budai viszonylatok üzemeltetésére kiírt tenderen a kétes hírű Orangeways cégcsoportot hirdette ki győztesnek!

Bővebben




E-mailben kopogtat a felmondás?

 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) haladt a korral, s figyelembe vette, hogy a legtöbb munkáltatónál a kommunikáció, s így a jognyilatkozatok megtételének nagy része már elektronikus formában történik. Ennek fényében az Mt. az írásbeli jognyilatkozatok fogalmát kiegészítette az elektronikus dokumentum fogalmával – írja a munkajog.hu.

Bővebben




Ennél többet vártunk az újévtől

A GKI felmérése szerint januárban érzékelhetően romlottak a fogyasztói és üzleti várakozások. Bár a korábbi évek szintjeihez képest még mindig nem állunk rosszul, az az üzleti szférán belül minden ágazat várakozásai kedvezőtlenebbek lettek, az építőiparban különösen pesszimisták. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött, decemberben még jobbnak gondolták saját pénzügyi helyzetüket és megtakarítási képességüket, mint most.

Bővebben




Ezt okozza a technikai fejlődés a munkaerőpiacon

„Mi leszel, ha nagy leszel?” Egy kutatás szerint, 10 megkérdezett óvodásból, maximum kettő ad olyan választ erre a kérdésre, aminek van realitása, mert mire felnő, az általa választott munka már nem fog létezni, 50 százalékuknak pedig olyan állása lesz, amit még nem is ismerünk. Hogy alakítja át a technika robbanásszerű fejlődése, az algoritmusok és gépek uralma a jövő munkahelyeit, a karrierkilátásokat? És mik azok a területek, amik fókuszba kerülve újabb munkahelyeket teremtenek?

Bővebben




Így keressünk irányt az álláspiacon!

 Biztos sokan gondolkodtak el azon, merre vegyék az irányt a munkaerőpiacon. Akadnak, akik ezt szisztematikusan csinálják, mások inkább ösztönösen. Milyen célokat és hogyan tanácsos kitűzni, hogy sikeresek legyünk? – írja a Piac&Profit.

Bővebben




Közmunka, a csodafegyver: délelőtt kiássák, délután betemetik

Úgy éreztem csalok, sikkasztok, okiratot hamisítok, és elkövetem a hivatali visszaélés bűntettét. Azzal követem el mindezt, hogy igazolom: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz, csak herdáljuk az ország pénzét - mondta a sonlinehu-n a baranyai Gyöngyfa polgármestere, aki a napokban azért mondott le, mert értelmetlennek tartotta a közmunkások által végzett munkát.

Bővebben




Képzésekkel a felzárkózásért

Felzárkóztató programokkal és tanfolyamokkal szeretnék segíteni a romák elhelyezkedését a szakemberek, sokuk ugyanis még mindig segélyből él – írja a kapos.hu.

Bővebben