PDSZ: ne legyen kötelező a tagság a Nemzeti Pedagóguskarban!

A tankötelezettség 18 évre való visszaállításár is javasolják

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt javasolja a kormányzatnak, hogy állítsák vissza 18 évre a tankötelezettség felső korhatárát - jelentette ki a PDSZ elnöke vasárnap Budapesten.

    Mendrey László a pedagógusnap alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: ugyancsak szükségesnek tartják, hogy ne legyen kötelező a tagság a Nemzeti Pedagóguskarban. A belépést választhatóvá, önkéntessé kell tenni - mondta.

    Elkerülhetetlennek nevezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ „monopóliumának” átgondolását. Lehetőséget kell adni az intézményfenntartásra azoknak az önkormányzatoknak, amelyek erre alkalmasak - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

    Azt mondta: a demográfiai változások mellett a „krónikus diákhiány” legfőbb oka a tankötelezettség korhatárának leszállítása, ennek következtében szerinte több tízezerrel csökkenhet a diákok száma és iskolákat zárhatnak be.

    Ugyanakkor a továbbtanulás esélyétől megfosztott, sokszor a továbbképzésre nem alkalmas szakmunkásokat termel a rendszer, és ez semmiképpen nem segíti a munkaalapú társadalom megteremtését - mondta.

    Mendrey László szerint a Nemzeti Pedagóguskarnak nincs valós támogatottsága. Ezt az is jelzi - mondta -, hogy a választmány 125 tagját 15 ezer pedagógus választotta meg, ez pedig „elenyésző” a 151 ezres pedagóguslétszámhoz képest.

    Ha a kormány ragaszkodik a kar felállításához, tegye a belépést önkéntessé - mondta az érdek-képviseleti vezető.

    Kitért arra: a korábbi évektől eltérően most azért nem szerveztek demonstrációt a minisztérium épülete elé, mert ezzel is jelezni kívánták, hogy megelőlegezik a bizalmat a tárca új vezetésének.

    A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint a PDSZ további, középtávon megoldandó feladatnak tartja a tankönyvellátás zavarainak kezelését és az „ideológiai befolyás” megszüntetését az iskolákban.

    Szerintük a kormányzati ciklus végéig újjá kell szervezni a tankönyvpiacot, és át kell dolgozni a pedagógus-életpályamodellt is - olvasható a sajtóanyagban.