A munkáltatók 6 százaléka számol elbocsátásokkal

Manpower:

Egyre optimistábbak a magyarországi munkaadók, a Manpower legfrissebb felmérése szerint az idei harmadik negyedévben a munkáltatók 16 százaléka tervez létszámbővítést, miután az első negyedévre 11 százalékuk, a második negyedévre pedig 15 százalékuk kalkulált felvétellel.

    A munkaerő-piaci szolgáltató cég kedden sajtótájékoztatón bemutatott felmérése szerint a munkáltatók 6 százaléka számol elbocsátásokkal, 74 százalékuk pedig nem tervez változtatást a dolgozók létszámában a harmadik negyedévben.

    A Manpower felmérése reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. A válaszadóktól azt kérdezték, hogyan látják vállalatuknál a létszám alakulását a következő három hónapban - 2014. szeptemberéig - a mostani negyedévhez képest.

    ”Jó hír, hogy minden hatodik munkáltató felvételt tervez” mondta el Kiss Judit, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított munkaerő-piaci mutató értéke plusz 10 százalékon áll, ami a legerősebb érték, amióta 2009 harmadik negyedévében megkezdődött a felmérés.

    A felvételi és elbocsátási szándékokat előrejelző felmérés eredményei meglehetősen jól követik a tényleges Magyarországi foglalkoztatási adatokat - tette hozzá az ügyvezető.

    Kiss Judit elmondta, hogy a nyugati országok gazdaságának talpra állása következtében Magyarországon is nőnek a megrendelések, optimistább a hangulat a magyar üzleti életben. Megjegyezte, hogy a második és harmadik negyedévre mért meglepően pozitív foglalkoztatási kilátások annak is köszönhetők, hogy a magyar cégek hat éven keresztül folyamatosan csökkentették a dolgozói létszámot, és azt a vártnál hosszabb ideig alacsony szinten tartották.

    A felmérésből kiderült, hogy a kilenc vizsgált szektorból hét tervez létszámbővítést július és szeptember között: a legnagyobb bővülés az építőiparban várható,a szektor munkaerő-piaci mutatója plusz 19 százalék. Növekedést várnak a gyártási szektorban és a vendéglátóiparban is, mindkét ágazat mutatója plusz 18 százalék. Biztató a helyzet a munkakeresők számára a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén, valamint a nagy-és kiskereskedelemben, ahol a mutató plusz 8 és plusz 7 százalék. Ugyanakkor nem várható változás a mezőgazdaságban és a köz- és szociális szférában sem - olvasható a kimutatásban.

    Éves összehasonlításban kilencből hét szektor munkaadói terveznek bővítést, amelyek közül az építőiparból kiemelkedően magas, 31 százalékpontos növekedést jelentettek, de a vendéglátóiparban is 20 százalékpontos az erősödés.

    A felmérés nem csak Magyarországon készült el, világszerte 42 országban tették fel a kérdést mintegy 65 000 munkáltatónak. Az eredményekből kiderült, hogy Európában csak Bulgária előzi meg Magyarországot plusz 14 százalékos munkaerő-piaci mutatóval, több nyugat-európai ország pedig negatív értékeket mutatott: sereghajtó Olaszország mínusz 8 százalékos mutatóval, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is negatív az előrejelzés a következő negyedévre.