Vasárnap bezárnak a boltok?

Pihenőnap

Néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását egy friss törvénymódosító javaslat szerint – tudta meg lapunk. A világörökségi területeken pedig bezáratnák a diszkontokat, a nagyméretű szupermarketeket és a hipermarketeket – olvasható az mno.hu oldalán.

   A Magyar  Nemzet úgy tudja, jövő héten kerül a kabinet elé a nagyobb kereskedelmi vállalatokat, multinacionális láncokat érintő korlátozást tartalmazó javaslatcsomag. Újratárgyalja a kormány azt a korábbi KDNP-s javaslatot, miszerint vasárnaponként és munkaszüneti napokon tartsanak zárva bizonyos kereskedelmi egységek. A Magyar Nemzet birtokába került törvénymódosító javaslat szerint jövő év március elsejétől a hét utolsó (munkaszüneti) napján nem tarthatnak nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnek a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, valamint az újság- és virágárusok, míg a pékáruboltok külön szabályok alapján nyitva lehetnek vasárnap is. Így például ezek a szaküzletek vasárnaponként délig fogadhatják a vásárlókat.
 
   A törvényben nem említett, más típusú egységek is lehetőséget kaphatnak a vasárnapi üzemelésre a jövőben, erről egy bizottság hoz majd döntést. Többek között azt a szempontot is figyelembe veszik, hogy az adott kereskedelmi egység turisztikailag látogatott területen helyezkedik-e el.
 
Valódi pihenőnap legyen a vasárnap
 
   Az eredetileg a KDNP által felvetett vasárnapi zárva tartást elrendelő friss módosító javaslat a közvéleményt régóta foglalkoztató vita végére kíván pontot tenni. Az indoklás szerint mára megérett a helyzet arra, hogy számos nyugat-európai, például az osztrák vagy német mintát alapul véve hazánkban is törvény szabályozza a kereskedelmi elárusítóhelyek nyitva tartását. A törvényjavaslattal elő kívánják segíteni, hogy a vasárnap valóban az ország döntő többségének pihenőnap legyen. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre lehetőséget adó időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is – áll a tervezet indoklásában. A hét utolsó napján is dolgozók érdekét szem előtt tartó javaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napokon tiltja meg az üzletek nyitva tartását, a többi napon – így például szombaton is – időbeli korlátok közé szorítja. Fő szabály szerint az üzletek a jövőben reggel 6 és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon.
 
   A törvénytervezet leszögezi: nem kívánják korlátozni a kis családi üzletek nyitva tartását akkor, ha ezek nem jelentős alapterületű kereskedelmi egységek, és az egyébként tiltott időszakokban az üzlet tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet.
 
Az önkormányzat döntene a non-stopról
 
  Nem hagyja figyelmen kívül az éjszaka üzemelő boltok, illetve vendéglátóhelyek nyitva tartását sem a javaslat, ezek esetében továbbra is a kerületi önkormányzatok vagy a települések képviselő-testülete rendelkezhet a helyi sajátosságok figyelembevételével. A módosító javaslat nem érinti a vendéglátóhelyeket, trafikokat, a repülőtereken és pályaudvarokon üzemelő boltokat, továbbá a kórházakban lévő kereskedelmi egységeket, a termelői piacok árusítóhelyeit, valamint a vásárokat. A nyitva tartás új szabályainak betartását a jövőben is a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrzi, amely többszöri jogsértés után az üzlet ideiglenes bezárását is elrendelheti.
 
   Egy másik, a kereskedelmi törvényt módosító javaslat a plázastop néven elhíresült, üzletnyitásra vonatkozó szabályozást pontosítja. Az utóbbi időben ugyanis a nagyobb kereskedelmi vállalatok úgy próbálták megkerülni a versenyhátrányban lévő cégek érdekében bevezetett korlátozást, hogy a belvárosokban, a lakóépületek szomszédságában kisebb méretű üzletek nyitásába kezdtek. Ezek közül több olyan épületben alakult, amelyet műemlékké, világörökségi helyszínné nyilvánítottak. 2016. január elsejétől azonban bezáratnák a világörökségi területen működő diszkontokat, nagyméretű szupermarketeket és hipermarketeket, illetve a javaslat megtiltja, hogy ezekre a helyszínekre működési engedélyt kapjanak a kereskedők.
 
   További módosító javaslatok is a kormány elé kerülnek a jövő héten. Így például egyértelművé tennék, mely napi fogyasztási cikkeket kínáló kereskedelmi vállalatok esetében kell eleve megállapítani a piaci erőfölényt, ha felmerül a tisztességtelen piaci magatartás gyanúja vagy a versenykorlátozás tilalmának megsértése. Ezt az adott társaság piaci részesedésének mértéke alapján állapítja meg a jogszabály-módosítás.

Forrás: mno.hu