Jön a családtámogatási akcióprogram

Fenntartható demográfiai fordulatot akarnak elérni

Családtámogatási akcióprogramot indít a kormány, hogy a tervezett gyermekek megszülethessenek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin azt mondta: céljuk, hogy az intézkedésekkel egy fenntartható demográfiai fordulatot érjenek el.

   Négy gyermekével érkezett Gyulainé Németh Éva az Emberi Erőforrások Minisztériumának Központi Ügyfélszolgálatára. Amíg az ügyintézővel beszélgetett, gyermekei a játszósarokban rajzoltak. Az édesanya azért kereste fel az ügyfélszolgálatot, mert a legkisebb gyermeke 3 és fél éves, a közeljövőben pedig szeretne visszamenni dolgozni. „Van rá lehetőség. Akár továbbra is kaphatom a GYET-et, otthon dolgozhatok akármennyit” – fogalmazott a nő. A kormány a Családtámogatási akcióprogrammal 2015-ben újabb kedvezményekkel segíti az édesanyák munkába állását. Ennek részeként a munkáltatók további adókedvezményt kapnak, ha részmunkaidőben foglalkoztatnak kismamákat. A három vagy több gyermeket nevelő édesanyák pedig akár 5 évig is részmunkaidőben dolgozhatnak. Tavaszig újabb ezer bölcsődei férőhelyet hoznak létre, 2018-ig pedig a számuk a jelenlegi 42 ezerről 60 ezerre emelkedik.

   Emellett több, a családokat segítő támogatást is bevezetnek. Jövő júliustól a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, azaz a korábbi szocpolt már az egygyermekes családok is kaphatják, a támogatást akár használt lakás vásárlásához vagy meglévő bővítéséhez is igénybe lehet majd venni.

   A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár azt mondta: jövőre is megőrzik az eddigi családi adókedvezményeket, sőt annak összegét a kétgyermekes családoknál 2016 és 2019 között megduplázzák. Emellett januártól bevezetik a házassági adókedvezményt, ami 2 év alatt összesen akár 120 ezer forint is lehet. A cél az, hogy megálljon a népesség fogyása, és több gyermek szülessen.

   Ahhoz, hogy a fenntartható demográfiai fordulatot elérjük, a vágyott gyermekek születését kell elérnünk. Tehát az a célunk, hogy minden vágyott gyermek megszülessen Magyarországon – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

   Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában azt mondta, a jövő évi költségvetéssel a kormány azt a politikát folytatja, amely az elmúlt négy évben visszaállította a gazdaságot egy biztató és reményteljes pályára.

   „Gazdasági növekedés lesz, a munkanélküliség csökken - tegnapi adatok ismét ezt mutatják -, egyre többen fognak dolgozni, a családok pénzügyi helyzete javulni fog, a nyugdíjakat sikerül megvédenünk a 2015-ös évben is, sőt a családok támogatását növelni is tudjuk” – fogalmazott a kormányfő.

   Orbán Viktor hozzátette: a bankok elszámoltatásának köszönhetően jövőre több százezer családnak csökkennek majd jelentősen a pénzügyi terhei.