Lázár törvénytelenül dolgoztat 12 órát?

Az egyes dolgozók munkaideje nem haladja meg a jogszabályban megszabott napi nyolc órát

A Miniszterelnökség mellett a Szijjártó Péter által vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium is átállt a napi 10-12 órás munkarendre. A Népszava információi szerint azonban a külügyi tárca - miniszteri utasításban kiadott - szabályozása megfelel a közszolgálati tisztviselőkre vonatkozó törvényeknek, vagyis a meghosszabbított munkaidőt úgy töltik ki, hogy az adott munkakört mindig elvégzi valaki, de az egyes dolgozók munkaideje nem haladja meg a jogszabályban megszabott napi nyolc órát. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban közleményében nem adott választ a túlmunka kifizetésének, illetve például szabadnappal történő ellentételezésének kérdésére.

   Lázár mindössze azt emelte ki, hogy „a Miniszterelnökség a kormány munkájának összehangolásáért, döntéseinek előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szervezetként a magyar közigazgatási rendszer egyik legfontosabb, legnagyobb felelősségű intézménye”, illetve, hogy az „valóban nem egy családbarát munkahely”. Hozzátette: munkatársaival együtt a jövőben akár napi 12 órát is dolgoznak.
 
   Csakhogy - mint megírtuk - a 10-12 órás munkaidő a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály értelmében törvénysértő. A szabályozás ugyanis kimondja, hogy a teljes napi munkaidő nyolc óra, a heti munkaidő pedig 40 óra lehet. Ettől kivételes esetekben lehet eltérni, így a tisztviselők munkaideje napi maximum 12, illetve heti 48 óra lehet, ám ez esetben biztosítani kell, hogy a heti 40 órás átlagot ne lépje túl. A hatályos törvények értelmében a túlmunkát pluszdíjazással vagy szabadidővel kell honorálni.
 
   A Népszava már tavaly októberben beszámolt az akkor még csak a Miniszterelnökséget érintő munkaidő-növelésről, amelyet most több minisztériumban és háttérintézményben is bevezethetnek. Lapunknak akkor a kormányzati központi információs központ úgy reagált, hogy a Miniszterelnökség munkatársai teljes mértékben elfogadták a megnövelt munkaidőt. A Magyar Nemzet friss információ szerint viszont több családos munkavállaló felmondásra kényszerült, mert az óvodák és bölcsődék átlagosan 17 óráig tartanak nyitva.

Forrás: Népszava