Elveszthetik januári havidíjkedvezményüket a pedagógusok

Korábban utalta bérüket a KLIK

A KLIK mellett sok cég is átutalta a decemberi béreket a két ünnep között. Ez viszont rossz hír lehet azoknak, akiknek havi rendszeres jóváírásra van szükségük ahhoz, hogy megkapják a számlacsomagjuk által nyújtott havidíjkedvezményeket. De vajon melyik bankok kedveznek a bérüket korábban megkapó ügyfeleknek? – olvasható a penzcentrum.hu oldalán.

   Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tájékoztatása szerint a pedagógusok bérét még 2014-ben átutalta a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Emellett sok vállalatnál is előrehozták a bérek utalását a két ünnep közötti időszakra.
 
  A probléma ezzel az lehet, hogy egyes bankszámlacsomagok esetében a kedvezményes havidíj feltétele, hogy adott hónapban érkezzen munkabér vagy jóváírás a számlára.
 
  Emiatt megkérdeztük a KLIK-et, ismerik-e a problémát, és amennyiben igen, akkor kompenzálják-e az érintetteket. A kérdéseinkre a következő választ kaptuk:
 
  A KLIK az esedékes munkabérek kifizetésénél a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően járt el, így biztosítva azt, hogy minden munkavállaló a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig megkapja havi illetményét. A január eleji munkaszüneti napok miatt azonban ez csak decemberi utalással volt teljesíthető.
 
   Vagyis nem tudtuk meg, hogy az általunk vázolt probléma ismert-e számukra, sem azt, hogy kapnak-e kompenzációt az érintett pedagógusok.
 
Hol van szükség kompenzációra?
 
   Megkérdeztünk bankokat arról, hogy ilyen esetben milyen útmutatást tudnak nyújtani az ügyfeleknek, figyelembe veszik-e azt, hogy korábban érkezik a fizetés és eszerint számítják-e a januári havidíjat. Jellemzően a bankok nem büntetik az ügyfeleket amiatt, hogy korábban kapják meg a bérüket, de akad olyan bank, akinek az ügyfelei rosszul járnak. 

   A K&H Banknál például főszabály szerint naptári hónapot vesznek figyelembe. Azonban, ha nagyobb összeget tartunk a számlán, akkor nem szükséges beérkező jövedelem (a minimum számlacsomag esetében ez 750 ezer forint). Ha a feltételek egyike sem teljesül, akkor viszont az ügyfél nem jogosult a havidíj kedvezményre, vagyis a pénzintézet ügyfelei valószínűleg magasabb számlavezetési díjra számíthatnak január hónapban.
 
   Az OTP legnépszerűbb számlacsomagjainál jellemzően két vagy három hónapra visszatekintve történik a jövedelemjóváírás feltételének figyelése. Emiatt a bank ügyfeleinek várhatóan nem okoz gondot a korai utalás.

  Az MKB-nál a nemrég bevezetett szolgáltatáscsomagoknál nem naptári hónapot vizsgálnak a feltétel teljesülésénél, hanem a jóváírások összegét havonta, a tárgyhónapot megelőző hónap 20-ától tárgyhónap 19-éig terjedő időszakra vonatkozóan vizsgálja. Emiatt a korai utalás nem okoz gondot a hitelintézet ügyfeleinek.
 
   Hasonló a feltétel teljesülésének szisztémája az FHB-nál, mint az MKB-nál, annyi a különbség, hogy a fordulónap minden hónap 15-e. Ennek köszönhetően megkapják a szokásos havidíj-kedvezményt, akik náluk vezetik a számlájukat.

Forrás: penzcentrum.hu