Leépítések a magyar Disney-nél

Mintegy harminc alkalmazottat bocsáthattak el

Decemberben a fejlesztőket küldték el, most pedig a producereknek és a dizájnereknek mondtak fel a Walt Disney budapesti irodájában – tudta meg az uzletresz.hu.

   Úgy tudjuk, hogy a lépést a Disney Online budapesti dolgozóinak kedden jelentették be. Az érintett két részleg közül a dizájnerek azonnal csomagolhattak, a producereknek április végéig még be kell járniuk.
 
  A céghez közel álló forrásokból úgy tudjuk, hogy voltak a mostani leépítésre utaló „baljós előjelek”, az elbocsátott dolgozók nagy részét most mégis váratlanul érte a hír.
 
Második hullám
 
  Korábban - még decemberben - egy csapat fejlesztőt küldtek el szintén azonnali hatállyal a budapesti Disney irodából, amelyben így még három részleg maradt: az egyik adatbázisüzemeltetéssel, a másik teszteléssel, a harmadik pedig a Disney kiskereskedelmi forgalomba kerülő termékeivel foglalkozik.
 
   Becslésünk szerint a három mostanáig megszüntetett részleg mintegy harminc elbocsátott munkatársat jelent.
 
Még nincs hivatalos kommentár
 
  Kerestük a vállalatot, hogy további részleteket tudjunk meg a most zajló leépítésekről - például, hogy a két elbocsátási hullám pontosan hány munkavállalót érintett vagy hogy a most elküldött dolgozóknak ajánlottak-e pozíciót a cégen belül más területen -, de a cikkünk megjelenésének pillanatáig a Disney részéről érdemi reakció nem érkezett.
 
Forrás: uzletresz.hu