Szakszervezetek.hu

A népesség 16,6 százaléka él szegénységben

 
Tavaly a magyarországi népesség 16,6 százaléka, 1,6–1,7 millió ember élt olyan háztartásban, melynek nettó jövedelme nem haladta meg a havi 78 ezer forintot, vagyis a jövedelmi szegénységben élők arányában tehát nem történt jelentős változás 2012 és 2014 között – derült ki a Tárki tanulmányából, melyet a Világgazdaság ismertetett.

  A magyarországi népesség 16,6 százaléka él szegénységben; két éve 17 százalékos volt a jövedelmi szegénység. Ezzel a Tárki becslése szerint a hazai szegénységi ráta éppen az EU-átlaggal megegyező volt a tavalyi évben, akárcsak 2012-ben. Miközben a szegénység kiterjedtsége – a megelőző időszakban megfigyelt növekedést követően – változatlan maradt, annak mélysége 26 százalékról 23 százalékra csökkent az elmúlt két év folyamán.
 
  A szegénység valószínűsége 2014-ben a legfeljebb általános iskolát végzett háztartásfővel élők (44 százalék), az egyszülős (31 százalék) és a sokgyermekes (50 százalék) családok tagjai, a romák (69 százalék), az inaktív vagy munkanélküli háztartásfővel élők (62 százalék), valamint az olyan háztartásokban élők körében volt a legmagasabb, amelyekben csak a háztartásfő foglalkoztatott, más nem – olvasható a Tárki tanulmányban.
 
 Száz szegénységben élő személy közül harmincnégy gyermek vagy fiatal, tizenhárom pedig nyugdíjas korú. A szegénységben élők egyharmada olyan háztartásban él, ahol a háztartásfő inaktív vagy munkanélküli, egyharmada viszont olyanban, ahol a háztartásfő foglalkoztatott, de más háztartástag nem. Száz szegény közül mindössze öt fővárosi, a többi nagyjából egyenlően oszlik meg városok és községek között.
 
   A szegényégi ráta változatlansága mellett azonban jelentősebb, bár statisztikailag nem minden esetben igazolható változások is történtek a társadalmi-demográfiai csoportok egymáshoz viszonyított helyzetében. 2012 és 2014 között jelentősen megemelkedett a szegénység valószínűsége a sokgyermekes családok, a 65 év felettiek, az egykeresős családok, valamint a női háztartásfővel élők körében. Ezzel szemben csökkent az olyan gyermekes háztartásokban, amelyekben a szülők mellett (is) más felnőtt is él és az egygyermekes párok alkotta háztartásokban élők, továbbá a gyermekek és fiatalok, valamint romák szegénysége.
 
  A jövedelmi szegénység változatlansága mellett, 2012 és 2014 között jelentősen csökkent a súlyos anyagi deprivációban (37 százalékról 28 százalékra) és a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásokban élők aránya (15 százalékról 9 százalékra). Míg azonban a súlyos anyagi depriváció csökkenése elsősorban a legszegényebbeknél jobb, esetenként lényegesen jobb helyzetben lévők kockázatának javulásából fakad, addig munkanélküli háztartásokban élők arányának csökkenése az alacsonyabb státuszú, magas szegénységi kockázatú csoportokban éreztette hatását. A három indikátor (jövedelmi szegénység, súlyos anyagi depriváció, nagyon alacsony munkaintenzitás) által érintett népesség arányaiban történt változások eredményeként jelentősen csökkent a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők aránya: míg 2009-ben és 2012-ben is a népesség nagyjából kétötöde, 42-43 százaléka tartozott ebbe a körbe, addig 2014-ben már csak 35 százalékuk.
 
   A rendszerváltás óta szerzett tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy a nagy volumenű, erőteljes kormányzati lépések „visszaköszönnek” az adatokban. Ezt megfigyelhettük például a 2002-2003-as jóléti expanzió és a 2006 és 2009 közötti megszorítások időszakában is. A 2010-es kormányváltás követő 2012-es adatfelvételünkben a pénzügyi és gazdasági válság hatása egyértelműen felülírt minden más folyamatot – írja a Tárki. Az idei eredményekben azonban, úgy tűnik, már jól tetten érhetőek a jelentősebb makrogazdasági folyamatok (példuál gazdasági növekedés megindulása a válságot követően, a foglalkoztatás bővülése, alacsony infláció, a reálkeresetek emelkedése) és társadalompolitikai beavatkozások következményei (például közmunkaprogram kiterjesztése és a szociális és munkanélküli segélyrendszer ezzel összefüggő visszavágása, a családi adókedvezmények rendszerének bővítése, a közműszolgáltatások árainak csökkentése).
 
   A szegénységi ráta, de még inkább a súlyos anyagi depriváció és a nagyon alacsony munkaintenzitás változása valamint a fontosabb társadalmi-demográfiai csoportok szerinti megoszlása jól jelzi a folyamatok irányát, illetve azok nyerteseit és veszteseit.
 
  A súlyos anyagi deprivációban élők arányának 2012 és 2014 közötti csökkenése mindenekelőtt a viszonylag alacsony szegénységi kockázatú csoportokat érintette: az érettségizett vagy diplomás háztartásfővel élőket, a fővárosiakat, az egy- és kétgyermekeseket, valamint a magas munkaintenzitású háztartások tagjait. (Súlyosan depriváltnak számítanak azok a személyek, akik meghatározott kilenc fogyasztási tétel közül legalább négyről anyagi okból lemondani kényszerülnek.)
 
  Ezzel szemben az alacsony iskolázottságúak, a községekben élők, a sokgyermekesek, az alacsony vagy nagyon alacsony munkaintenzitásúak körében az egyébként magas deprivációs ráta nem csökkent. Mindezt összevetve azokkal az eredményekkel, mely szerint a depriváció elemi indikátorai közül – arányait tekintve – legnagyobb mértékben a (hitellel, közműszámlákkal összefüggő) fizetési elmaradás és a lakás nem megfelelő fűtése tételekben történt javulás, megállapíthatjuk, hogy az alsó középosztály és a középosztály helyzete javult, anyagi, pénzügyi kiszolgáltatottsága csökkent.
 
  A nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásokban - ahol a munkaképes korú személyek az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb, mint 20 százalékát töltötték munkával - élők arányának 2012 és 2014 között megfigyelt jelentős csökkenése jellemzően a magas szegénységi kockázatú csoportokban történt: alacsony iskolázottságúak, városokban és községekben élők, sokgyermekes és az olyan gyermekes családokban, amelyekben a szülőkön kívül más felnőtt (is) él. A legjelentősebb, mintegy 20 százalékpontos csökkenést a romák között figyelhettük meg. Ez a folyamat feltehetően összefüggésben van az elmúlt időszak egyik legjelentősebb foglalkoztatás- és/vagy szociálpolitikai átalakításával, a közmunkaprogramok jelentős kiterjesztésével (és egyben a munkanélküli járadék rendszerének visszavágásával). Erre utal az egykeresős háztartások szegénységének növekedése is: amennyiben egy munkanélküli háztartásban valaki közmunkás lesz, javulás történik a munkaintenzitásban, ám a pótlólagos jövedelem nem elegendő a szegénységből való kikerülésre.
 
  A különböző hitel- és egyéb törlesztésekkel rendelkező háztartások havi jövedelmüknek átlagosan bő egynegyedét költik törlesztésre, viszont az élelmiszerre költött havi teljes összeg 1,7-szeresét fordítják törlesztő részletekre, ami 2014 őszén átlagosan összesen 55 ezer forintot tett ki – derül ki a Tárki adataiból.
 
  Összességében a legjellemzőbb a középgenerációhoz tartozó (30-50-es éveiben járó), közepesen iskolázott, ezen belül is inkább a szakmunkás végzettségű háztartásfők háztartásai között a hitellel való rendelkezés: az ilyen háztartások 22-28 százalékának van valamilyen törleszteni valója.
 
  A háztartás összetétele alapján feltűnő, hogy a gyermekes háztartások mennyivel nagyobb arányban vannak eladósodva a gyermeket nem nevelőkhöz képest.
 
   A magyar háztartások 7 százalékának van legalább egy lejárt tartozása valamely közműszolgáltató felé. Míg a rendszeres törlesztéssel rendelkező háztartások közül minden ötödiknek van lejárt közműtartozása, addig a rendszeres törlesztéssel nem rendelkező háztartásokat vizsgálva ez az arány mindössze 3 százalék. Ráadásul a rendszeres törlesztéssel rendelkező háztartások 9 százalékának legalább kétfajta közüzemi díjhátraléka van. Ez a csoport tehát egyszerre több irányba tartozik és ezek egy részét már nem tudja fizetni, azaz egy olyan adósságspirálba került vagy kerülhet, amelyből önerőből rendkívül nehéz kijutni.

Forrás: Világgazdaság