Vitáznak a német kormánypártok a minimálbérről

Túl sok a papírmunka

Bevezetése után alig négy hónappal koalíciós vita alakult ki Németországban az általánosan kötelező minimálbérről.

    A CDU/CSU konzervatív pártszövetség eleve ellenezte az általánosan kötelező, óránkénti bruttó 8,5 eurós (2600 forint) minimálbér intézményét, amelyet azonban a szociáldemokrata párt (SPD) nyomására végül január 1-jével bevezettek. Gazdasági érdekképviseletek és a konzervatívok számos vezetője azóta is bírálja az intézkedést, és könnyítéseket, kivételeket sürget.

    A koalíciós egyeztető testület vasárnap késő estig tartó ülésén nem sikerült megállapodásra jutni, így egyelőre nem változtatnak a szabályokon, de a vita már hétfőn kiújult. A bajor CSU szerint a szociáldemokraták „nem zárkózhatnak el a problémák elől”. Ezért „sebesen tovább kell dolgozni” a vonatkozó szabályokon - közölte Gerda Hasselfeldt, a bajor konzervatívok parlamenti (Bundestag) képviselőinek vezetője.

    Az első számú bírálat szerint túl sok a papírmunka a minimálbérrel, a megoldás pedig az lehet, ha bruttó havi 2958 eurós fizetés helyett alacsonyabban, 1900 eurónál húzzák meg azt a határt, amely alatt bizonyos szakmákban rendszeresen fel kell jegyezni a munkakezdés és a munka befejezésének időpontját, és a munkával töltött idő hosszát. Az SPD szerint azonban nincs szó túlburjánzó bürokráciáról, és a visszaélések elkerülése érdekében elengedhetetlen a pontos dokumentáció.

    A konzervatívok egy sor további módosítást is sürgetnek, egyebek között azt, hogy vegyék ki a minimálbér hatálya alól a társadalmi munkában végzett tevékenység után járó tiszteltdíjat, mert az anyagilag ellehetetleníti a társadalmi szervezeteket, egyesületeket.

    Eddig egy jelentős módosítást hajtottak végre a szabályozásban, külföldi - köztük magyar - fuvarozó cégek, érdekképviseletek kérésére felfüggesztették azt az előírást, hogy a tranzitfuvarok esetében a külföldi szállítmányozási cégek alkalmazottainak is német minimálbért kell fizetni, amíg áthaladnak Németország területén.

    A minimálbér első 100 napjáról készült, április elején megjelent elemzések szerint az új intézmény nem okozott általános drágulást, de számottevő áremelkedés tapasztalható egyes ágazatokban és szakmákban, mindenekelőtt az idegenforgalomban, a vendéglátásban, a személytaxi-szolgáltatásban, a fodrászatoknál és a tisztítószalonokban.