Zombor szerint nem csak az alacsony bérek miatt vannak feszültségek az egészségügyben

Félreértések, félreértelmezések

Nem csak az alacsony bérek miatt vannak feszültségek az egészségügyben, hanem amiatt is, hogy sok a félreértés, félreértelmezés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

    Zombor Gábor a műsorvezető kérdésére kiemelte, hogy a félreértelmezések miatt nem úgy használnak jogszabályokat az intézmények, ahogyan az elvárható lenne.

    Elmondta azt is, hogy úgy látja, a túlmunka ügyében - amely körül egy komoly probléma alakult ki - már sikerült megállapodásra jutni az érintett szakszervezetekkel.

    Emlékezetett: július 1-től egy „egységes rend” alakul ki az országban az ügyben, ami a munkavállalók számára a „legoptimálisabb”. 2016-tól pedig egy 36 milliárd forintos, munkahelyi körülményeket, feltételeket és jövedelmet javító program is elindul az ágazatban - tette hozzá.

    Az alapellátási törvénytervezetről szólva azt mondta: a jogszabály célja, hogy „megmozdítsa a rendszert”, és nemcsak financiálisan, hanem szakmailag is egy magasabb presztízst biztosítson a háziorvosi hivatásnak.

    A törvénytervezet megalkotásakor a fiatal pályakezdőkre és a nyugdíj előtt állókra is gondoltak - fűzte hozzá.