Gaskó István egyelőre elemzi a helyzetet

Betemetné a lövészárkokat

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás a múlt pénteki tisztújító kongresszuson nem választotta újra Gaskó Istvánt, aki huszonöt év óta tölti be az elnöki posztot. A sajtó puccsot emleget. Gaskó István a Magyar Hírlapnak azt mondta, egyelőre elemzi a helyzetet, de úgy látja, nem volt tisztességes, ami lejátszódott a küldöttgyűlésen, mivel sem ott, sem korábban nem jelezték neki, hogy elégedetlenek a munkájával, és ellenjelöltet sem állítottak.
 
– A kongresszus után azt nyilatkozta, meglepetésként érte, hogy nem választották ismét elnökké. Valóban nem érzékelt semmiféle elégedetlenséget? Hogyan lehetséges, hogy nem volt előjele a történteknek?
– A beszámolót a szakszervezet négy éves tevékenységéről a küldöttgyűlés vita és hozzászólás nélkül elfogadta, a pénzügyi beszámolót úgyszintén. Nem hangzott el kritika, és nem állítottak ellenjelöltet sem. Ezért volt meglepő, hogy mindössze 32 százaléknyi szavazatot kaptam.

– Korábban, még a kongresszus előtt sem hallott arról, hogy nincsenek Önnel megelégedve?
– Nem. Ráadásul az elmúlt négy év gyakorlatilag sikersztori volt, a vasutasok megkapták visszamenőleg a Cargo eladásából származó pénzt, amiért annyit harcoltunk, és évről évre az országban átlagos jövedelemnövekedésnek megfelelő béremelést...

– Talán még többet vártak volna.
– Akkor ki kellett volna állni, és a társadalom előtt is felvállalni, hogy nem elég a 3,5 százalékos fizetésemelés. De ilyen kezdeményezés nem volt. Nem az elnök dönti el, milyen követelésekkel megy egy bértárgyalásra, annyit kértünk, amennyire felhatalmazást kaptam.

– Vagyis tényleg nem érték komolyabb bírálatok?
– Nem. Ezért egyre inkább úgy látom, nem volt tisztességes, ami lejátszódott a küldöttgyűlésen.

– A szakszervezet közleménye szerint, „fogalomzavar a jogszerű titkos szavazás eredményét puccsként értékelni”. Ön mit gondol, puccs volt, vagy sem?
– Egyelőre nem minősíteném, még elemzem a helyzetet.

– Beszélt azóta olyannal, aki bevallottan nemmel szavazott?
– Nem.

– Az érdekvédelmi alelnök, Bárány Balázs Péter tölti be az elnöki jogköröket a július 9-i, megismételt választásig. Vele beszélt?
– Nem.

– Húsz éve barátok.
– Azok voltunk.

– Ismét elindul az elnöki posztért a júliusi küldöttgyűlésen?
– Az a helyzetelemzés végeredményétől függ.

– A Liga Szakszervezetek vezetőjévé 2013 decemberében választották meg, négy évre, a poszt betöltésének az alapszabály szerint nem feltétele a tagszervezeti elnöki pozíció. Mégis gyengülhet a helyzete amiatt, hogy elveszíti a VDSZSZ Szolidaritás elnöki posztját.
– Kétségtelenül, bár sokan felhívtak péntek óta a Ligától, és változatlan együttműködésükről biztosítottak. Hamarosan kongresszus lesz a konföderációnál is, ott nyilván beszélnünk kell majd a dologról. De nem fogok lövészárkokat ásni.

Forrás: Magyar Hírlap