Szakszervezetek.hu

Terjed a digitális szegénység

 A magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek, és vélhetően közülük sokan tartoztak a szegények közé – ez az egyik fontos üzenete annak a tanulmánynak, amit május 14-én tesz közzé a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete. Hosszú évek óta ez az első jelentés, amely átfogóan elemzi a hazai szegénység és az online világ kapcsolatát – írja a Népszabadság.

  „Bizonyos, hogy tartós hátrányba kerül az (illetve meglévő hátránya még nagyobbra nő), aki nem képes, nem tud, vagy nem akar hozzáférni az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközökhöz” – tudtuk meg Rab Árpádtól, az Óbudai Egyetem Digitális Kultúra és Humán Technológia Tudásközpont kutatójától, a tanulmány szerkesztőjétől. (Az elemzés az Infonia Alapítvány kutatócsoportjának közreműködésével, az NMHH Médiatanácsa támogatásával született.)
 
  A tanulmány szerint a digitális megosztottság leküzdése egy hosszan tartó, lényegében soha véget nem érő folyamat. Az egyenlőtlenségek újratermelődnek, ezt a jelenséget a folyamatosan megjelenő új technológiák, szolgáltatások gerjesztik. Abban az esetben, ha a szegények hozzáférnek az internethez, az online tartalomvilághoz, szolgáltatásokhoz, akkor a világháló használatában alig-alig térnek el a gazdagabbaktól. Rab Árpád szerint amiben mégis eltérés mutatkozik, hogy ha egy szegényebb közösség hozzájut az infrastruktúrákhoz, akkor elsősorban az „információs gettó” hatásának csökkentése a célja, az információs (feudális jellegű) függőségből adódó kitettség, kiszolgáltatottság csökkentésére törekszik.
 
  Magyarország lakosságának jelenleg valamivel több mint a kétharmada fér hozzá az internethez. Ez elmarad az EU és az OECD átlagától. Az internetpenetráció növelése és a digitális szakadék betemetése a széles sávú hálózat fejlesztésével, az eszközökhöz való könnyebb hozzáférés biztosításával – akár célzott szociális programokkal – fontos eszköz lehet a munkanélküliség és a szegénység felszámolásában.
 
  A hazai digitális szakadék kutatásának első szakaszában (ez nagyjából 2004–2005-ig terjedt) a bevonás, az internetezők számának növekedése és ennek leírása állt a középpontban. A 2000-es évek első évtizedének második felét már (a széles sávú kapcsolatok mindennapossá válásával, illetve részben ezzel összefüggően új szolgáltatások megjelenésével) a használat minőségének feltárása, illetve a kimaradók, a nem internethasználók motivációinak feltérképezése és bevonásának lehetőségei jellemezték. A 2010-es évek a mobileszközök és a mobilinternet elterjedésével egy újabb dimenziót hoztak a kutatásokba.
 
  A 2000-es évek közepén már elmondható volt, hogy a magyar társadalomban igen jelentős azoknak az aránya, akik a digitális világ szempontjából teljes elszigeteltségben élnek, és vélhetően közülük sokan tartoztak a szegények közé. Esetükben a legnagyobb társadalompolitikai kihívást elsősorban az jelenti, hogy sem belső motiváció, nyitottság, érdeklődés, sem a külső segítségnyújtás lehetősége nem fedezhető fel.
 
  Az elszigeteltség fő forrása, hogy a nem internetezőkre egy beszűkült társadalmi kapcsolatrendszer jellemző, így a szakember szerint hiányoznak azok az alapvető társadalmi kötések, interakciók, amelyek elősegítenék az innovációk elterjedését. Világosan látszik, hogy a még több, még jobb digitális technológia vagy technika nem oldja fel a különbségeket, nem akadályozza meg a szegénység újratermelődését. Marad a digitális megosztottság, nem szűnik meg az egyes – nem használó – generációk „eltűnésével”.

Forrás: Népszabadság