Cameron: a szabad munkaerőmozgás elvét nem ilyen mértékű migrációra találták ki

Tavaly csaknem 90 ezren érkeztek Nagy-Britanniába

David Cameron szerint az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás kidolgozóinak nem lehetett céljuk az elmúlt években tapasztalt tömeges migráció.

    A konzervatív párti brit miniszterelnök az EU keleti partnerségi programjáról rendezett rigai csúcstalálkozó pénteki zárónapján újságíróknak kijelentette: nem elsősorban az unión belüli szabad munkavállalással van a probléma, hiszen ezzel a lehetőséggel nagyon sok brit állampolgár is él, hanem azzal a hatással, amelyet a munkaerő-áramlás a fogadó országok szociális ellátórendszereire gyakorol.

    Cameron szerint tavaly csaknem 90 ezren érkeztek Nagy-Britanniába úgy, hogy nem volt állásuk, és ők a jelenlegi helyzet alapján már érkezésük napjától hozzáfértek a „nagyon nagyvonalú” brit szociális ellátórendszerhez. A brit kormányfő szerint ezen változtatni kell.

    Hozzátette, hogy a migráció puszta mérete is „sokkal nagyobb” a szabad munkaerőmozgás elvének kimunkálói által szándékoltnál. Cameron ennek illusztrálására megemlítette, hogy például Litvánia összlakosságának nyolcada immár Nagy-Britanniában él és dolgozik.

    Emellett a legújabb brit bevándorlási statisztikák is ezt igazolják - mondta a brit kormányfő.

    A brit statisztikai hivatal (ONS) e héten ismertetett új migrációs adatsora szerint a tavalyi naptári évben nettó 318 ezer volt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő új bevándorlók száma az egy évvel korábbi 209 ezer után.

    Az ONS „statisztikailag szignifikánsnak” nevezte a nettó bevándorlás egy év alatt mért növekményét.

    A statisztikai hivatal kimutatása szerint meredeken növekszik az EU-társállamokból érkezők száma is: az idei első negyedévben 283 ezerrel több külföldi EU-állampolgár élt Nagy-Britanniában, mint a tavalyi azonos időszakban.

    Arra az újságírói kérdésre, hogy ha London nem tudja elérni Brüsszelnél az általa igényelt bevándorlási szabálymódosításokat, akkor ő személyesen az Európai Unió elhagyását fogja-e javasolni a brit választóknak a Nagy-Britannia EU-tagságáról tervezett népszavazáson, Cameron pénteki rigai sajtóértekezletén kitérően azt mondta: bízik abban, hogy a London által szükségesnek tartott változtatásokat el tudja érni.

    Hangsúlyozta: igyekezett olyan célokat kijelölni, amelyek elérhetők, és kerülte az olyanokat, amelyeket lehetetlen lenne teljesíteni.

    Megerősítette ugyanakkor azt a már korábban is hangoztatott álláspontját, hogy ha nem sikerül elérnie az általa feltétlenül szükségesnek tartott EU-reformokat, arra az esetre semmit sem zár ki.

    Cameron tervei szerint Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az EU-tagságról, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel. A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna.

    A brit kormány ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe.

    A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-ban az unión kívül akarják-e tudni hazájukat.

    A Downing Street pénteki bejelentése szerint Cameron a rigai csúcstalálkozót tekinti az EU-reformokról tervezett tárgyalássorozat kezdetének.