A Facebookon keresnek munkát a diákok

Tanulók tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra

A nyári szünidő kezdetével diákok tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra. Munkavállalásukat nem csupán rengeteg diákmunka-lehetőség segíti, de sok gyakornoki program is rendelkezésre áll. Bármelyik lehetőséget válasszák is, foglalkoztató és diák egyaránt jól jár.  A motivációkról, munkakedvről és szempontokról a Mind-Diák Szövetkezet több mint 8 ezer tanulót kérdezett meg

  Csakúgy, mint a felnőtt álláskeresők, a diákok is saját szempontrendszer szerint válogatnak a leendő munkahely kiválasztásánál, még akkor is, ha csak rövidtávú állásban gondolkodnak. A Mind-Diák Szövetkezet friss kutatása szerint a legfőbb kritériumok közé tartozik a jó fizetés, a szakmai kihívás, valamint a rugalmas munkaidő. A hallgatók csaknem 80 százaléka emelte ki a pénzkereseti lehetőség fontosságát, amikor a diákmunka hasznáról kérdezték. Egy diákmunkás azonos bruttó bér mellett jobban kereshet, mint főállású kollégája, mert bérét csak 16 százalékos szja-levonás terheli. Ezzel pedig a munkaadók is jól járnak, hiszen a munkáltatói ráfordítás akár 30-40 százalékkal is kevesebb lehet, ami ösztönzőleg hathat a tanulók foglalkoztatására.
 
  A megkérdezett hallgatók valamivel több, mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, ami – annak figyelembe vételével, hogy 70 százalékuk felsőfokú szakképzésben, BA/BSc vagy MA/MSc képzésben vesz részt – egyben azt is jelenti, hogy a diákmunkát vállalók jelentős részének a magas bér mellett a megszerezhető szaktudás is kiemelkedően fontos. A felmérés eredménye rámutat, hogy ennek oka a diákok előrelátása; az így szerzett munkatapasztalat referenciaként szolgálhat karrierjük kezdetén. Ezt támasztja alá, hogy nagyjából minden hatodik fiatal lehetőséget kap, hogy annál a cégnél folytathassa a munkát, ahol korábban diákként dolgozott.
 
  A diákok álláskeresési szokásai jelentősen átalakultak az elmúlt években: a felmérésben részt vevő fiatalok több mint 70 százaléka a Facebookot használja erre a célra. Ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint a különböző állásbörzék és karriernapok.
 
  A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a Szövetkezet kínálatában a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák találhatók, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek. Utóbbi azt is jelenti, hogy a legnépszerűbb munkákért meg kell küzdeniük a jelentkezőknek, a munkáltatók pedig sok esetben több jelölt közül választhatnak.
 
Hogyan viszonyul mindehhez a másik oldal?
 
 A vállalatok igen eltérően használják ki a diákmunkában rejlő lehetőségeket. A cégek jellemzően projekt- vagy kisegítő munkák során foglalkoztatják iskolaszövetkezeteken keresztül a tanulókat, hogy a felmerülő, rövidtávú kapacitáshiányokat pótolják. A diákok hosszabb távú foglalkoztatását azonban nem tervezik. Mindezek ellenére folyamatosan bővül a foglalkoztatók köre, a 2015-ös első negyedéves adatok alapján 2014 azonos időszakához képest csaknem 25 százalékkal nőtt a vállalatok diákmunka iránti igénye.
 
  „Iskolaszövetkezet bevonásával két nagy előnyt élvezhet a cég – emeli ki Bor Katalin, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. – Egyrészt mentesül a toborzási, bejelentési és bérszámfejtési kötelezettségek alól – ezáltal jelentősen csökken a foglalkoztatói ráfordítás –, másrészt viszont a vállalatnál marad az igen érzékeny szakmai irányítás, míg a szervezési és adminisztratív feladatokat a szövetkezet látja el helyette.”
 
  A szaktudást igénylő munkák, valamint a szakmai gyakorlatok esetében azonban más a helyzet. Ezeknél a cégek sokszor kifejezetten azzal a céllal keresnek gyakornokokat, hogy kinevelhessék jövőbeni munkatársaikat.
 
A szülők is elégedettek
 
  A szülők többsége szerint a diákmunka jelentősége egyrészt a munkatapasztalatok megszerzésében, másrészt a kapcsolatrendszer kiépítésében rejlik, amelyeket különösen fontosnak tartanak gyermekeik jövője szempontjából. Ezen felül kiemelik még a felelősségvállalást, a megkeresett pénz értékének felismerését, az egyéni és csoportos problémamegoldást, valamint a határidők betartása képességének fejlődését is, amelyek véleményük szerint egyértelműen hozzájárulnak a karrier elindításához. A szülők szerint azok a fiatalok, akik végeznek diákmunkát, tapasztalatot szerezhetnek adózási és érdekvédelmi kérdésekben, ráadásul a későbbiekben kevésbé kerülnek a szürke vagy fekete foglalkoztatás területére.

Forrás: munkajog.hu