KSZSZ-MKKSZ: Köszöntjük a közszolgálati tisztviselőket!

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) Elnöksége nevében, a Közszolgálati tisztviselők Napja alkalmából tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük a magyar közigazgatásban dolgozó munkavállalókat, a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket!

    Július 1-je 1997. óta minden évben a közszolgálati jogviszonyban állók törvényben meghatározott ünnepe. Ez az az ünnepnap, amikor a közhivatalnokok országszerte együttesen tisztelegnek a közigazgatási közösségi szolgáltatásokat megjelenítő, az állami szerepvállalást megszemélyesítő, a közjót érvényre juttató, különleges felkészültséget és emberi helytállást igénylő igazgatási szakma előtt. E hivatást gyakorlókkal szemben – a magas fokú szakmai felkészültségen túlmenően – az állampolgárok részéről jogos elvárás az empátia, a türelem és a lelkiismeretesség, valamint az ügyintézés ügyfélközpontú megközelítése.

    Meggyőződéssel állítjuk, hogy a köztisztviselők és a kormánytisztviselők döntő többsége képes megfelelni a növekvő követelményeknek!

    Az elmúlt egy év is rendkívüli kihívásokat jelentett a közszolgák számára. Az új alaptörvény, a sarkalatos törvények kidolgozása, s a hozzájuk kapcsolódó hatalmas mennyiségű joganyag előkészítése, a kormányhivatalok felállítása, a 2012. év elején végrehajtott létszámcsökkentés, a járások előkészítése, a Magyary Program végrehajtása a napi feladatok ellátása mellett jelentős többlet feladatot rótt a közigazgatás munkavállalóira. A 2012. március 1-jén hatályba lépett közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és a hozzá kapcsolódó ”saláta törvény” tovább fokozta e kör megpróbáltatásait.

    2011. februárjában a szakszervezetek kérésére az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a kormánytisztviselőkre vonatkozó, indoklás nélküli felmentés jogintézményét. Helyette 2011. június 1-jétől a bizalomvesztés és méltatlanság címén történő felmentés intézménye lépett hatályba, amelyek megítélésünk szerint szintén elfogadhatatlanok.

    Közszolgálati hivatásuk felelősségteljes gyakorlásáért a közszolgákat elismerés, - a folyamatosan nehezedő feltételek mellett teljesített - többletkötelezettségeikért pedig köszönet és érzékelhetőbb társadalmi megbecsülés illeti őket. Jelentős értéknek tekintjük politikai semlegességüket, a jog- és szakszerűség elsődlegességének biztosítására, a közéleti tisztaság megóvására irányuló törekvésüket.

    Meggyőződésünk szerint valamennyi közigazgatási munkavállaló tisztába van azzal, hogy milyen felelősséget jelent a közfeladat ellátása és hogy mit vár el a lakosság a közhivatalnokoktól. Az utóbbi években sajnos egyre többször tapasztaltuk azt is, hogy a Köztisztviselők Napjának ünnepi programjai, a szakmaiságot előtérbe állító eseményeinek vonzereje fokozatosan csökkent. Ez összefüggésbe hozható a közszolgálatban dolgozók élet- és munkakörülményeiben bekövetkezett hátrányos változásokkal, és az egzisztenciális biztonság megrendülésével. Érthetetlen és elfogadhatatlan számunkra, hogy a kormány – mint munkáltató is - az idén figyelmen kívül hagyja ezt az ünnepnapot, pedig a hatalmas tehernek kitett munkavállalók legalább gesztus értékű üdvözlést megérdemelnének.

    Szükségesnek tartjuk a közszolgálati életpálya modell újraépítését, a bérek és juttatások az ötödik évre – 2013-ra is – tervezett befagyasztásra helyett azok érezhető megemelését. Magyarország aláírta az Európai Unió Szociális Chartáját és azokat az ILO egyezményeket, amelyek a szociális párbeszédet a munka világának minden szintjén kötelezővé tették. Ennek szellemében megkerülhetetlennek tartjuk a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum érdemi működtetését és a szociális párbeszédhez szükséges feltételek megteremtését a munkahelyeken is.

    A közszolgálat munkavállalói a jelenlegi jogi környezetben teljes mértékben kiszolgáltatottak, csak a kollektív jogok kiharcolásában bízhatnak. Ezért hívunk és várunk minden kormánytisztviselőt és köztisztviselőt a szakszervezetekbe!

    Az ünnep alkalmából a közszolgálati tisztviselőknek kívánunk szakmai sikereket, jó egészséget és egyéni boldogulást!

Budapest, 2012. június 28.
Dr. Agg Géza
KSZSZ elnök
Fehér József
MKKSZ főtitkár