Az elmaradt bérkompenzációjuk miatt demonstrálnak az Auchan dolgozói

Demonstrációra készül a Húsvét előtti szombaton a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) az AUCHAN Magyarország Kft-nél képviselettel rendelkező alapszervezete. A demonstrációra az áruházlánc óbudai áruháza előtt kerül sor.

   Az AUCHAN munkavállalói azért döntöttek a demonstráció mellett, mert a többfordulós tárgyalások során sem sikerült megegyeznie a szakszervezetnek a vállalat vezetőségével a bérkompenzációról.

    A tárgyalások során a cég egyik ajánlata sem volt elfogadható a szakszervezet számára, mivel azok távolról sem biztosították volna a 2011. évi nettó bérek és béren kívüli juttatások értékének megőrzését.

   A vállalat annak ellenére sem hajlandó megadni a rendeletben szabályozott elvárt béremelést a munkavállalóknak, hogy a kormány a versenyszféra munkáltatóit is kompenzálja, azaz lehetővé teszi számukra az elvárt béremeléshez szükséges bérköltségnek a szociális hozzájárulási adóból történő levonását.

   A szakszervezet képviselői a tárgyalások során egyértelműen elmondták, hogy ragaszkodnak a kormányrendeletben meghatározott elvárt béremeléshez és a béren kívüli juttatások fenntartásához a 2012. évben is.

   A munkavállalók számára nem elfogadható, hogy a vállalat az elvárt béremelést a szociális (béren) kívüli juttatások egyes elemeinek a bruttó bérbe történő beépítésével oldja meg. Annak ellenére, hogy a szakszervezet tiltakozik a béren kívüli juttatásoknak a bruttó bérbe történő beépítése ellen, az AUCHAN vezetői már tájékoztatják elhatározásukról a munkavállalókat.

   A demonstráció támogatottsága a dolgozók körében igen jelentős.

   A KASZ-AUCHAN alapszervezete a szombati demonstrációra hívja azokat, akik egyetértenek a demonstráció céljával és szolidaritást vállalnak az Auchan dolgozóival.
 
Melis Lászlóné                                
KASZ-AUCHAN Alapszervezet SZB-titkára  
 
Guttmann Zoltán
Szakszervezeti Bizottság tagja