Garancia a fiataloknak

Az Európai Bizottság által kidolgozott Ifjúsági Garancia az utóbbi évek egyik legfontosabb uniós kezdeményezése. Ambiciózus program ez, amely a gyakran "elveszett nemzedéknek" nevezett korosztály sorsát hivatott jobbra fordítani.

Bővebben




A munkaerőpiacig már nem jutnak el az ágyból

Azok a britek felelősek a külföldi munkaerő-növekedésért, akik nem hajlandóak munkába állni – mondta a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter, Iain Duncan Smith, ezzel némiképp fordulatot hozva a brit belpolitikai vitában.

Bővebben




Nekik könnyebb Pécsen

A jó szakmunkások és a szoftverfejlesztők vannak a legjobb helyzetben, ha a munkahelyváltásról van szó Pécsen. A tehetséges szakemberek ugyanis annyira keresettek ezeken a területeken a városon belül, hogy szinte állandóan vannak állásajánlatok a számukra. De mi a helyzet a többiekkel?

Bővebben




Prémium teljesítmény nélkül

Munkáltatói kötelezettség hiányában kizárólag a prémiumkiírás lehetőségének megfogalmazása alapján még a korábbi gyakorlat sem teremt jogalapot munkavállalói többletteljesítmény nélkül prémium követelésére. Önmagában nem valósít meg rendeltetésellenes joggyakorlást, ha az alapító tulajdonos a mérlegelési jogkörében eljárva akként dönt, hogy a munkavállaló részére nem tűz ki prémiumot. A Kúria ítélete.

Bővebben




Gyógyszereiről mond le, kölcsönkér

A kölcsönök, az alacsony jövedelem, a sok nem várt kiadás mind-mind olyan tényezők, amelyek megnehezítik, hogy a magyarok ki tudjanak jönni fizetésükből. Legalábbis olvasóink jelentős része hónapról hónapra él, és ez is csak családi, baráti segítséggel jön ki gyakran. Sokan a hónap utolsó napjaiban már csak vegetálnak, ugyanis az élelmiszert is meg kell vonniuk maguktól. Szórakozás, kultúra, ruha – ezek a tételek sokaknál szinte már alig szerepelnek.

Bővebben




Ennyit keresnek a pályakezdők orvosok

Mennyit visznek haza havonta, és hány hónap alatt tudtak elhelyezkedni az orvos, fogorvos és gyógyszerész szakon, illetve az egészségtudományi alapképzéseken végzett pályakezdők? Íme, a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatai.

Bővebben




Halál esetén is jár a fizetett szabadság?

Az Európai Unió Bíróságának közelmúltbeli ítélete felhívja az örökösök figyelmét, hogy a munkavállaló halálával nem vész el az addig ki nem vett fizetett éves szabadság pénzbeli megváltásához fűződő joga. Az örökösök követelhetik a megváltás összegét.

Bővebben




Relatív munkaerőhiány Magyarországon

Miközben a foglalkoztatáspolitika előtt álló legnagyobb kihívás az aktív foglalkoztatottak számának növelése, illetve a munkanélküliségi ráta további leszorítása marad, a hazai munkaerőpiacon egyre fokozottabb figyelmet kíván egy speciális jelenség, a relatív munkaerőhiány is. A „relatív” kifejezés többféle szempontból értelmezhető.

Bővebben




A női munkavállalók helyzete

Mostanában úton útfélen botlok bele a mesékbe, mindenekelőtt a népmesékbe – amelyeket gyermekeinknek olvasunk fel egy-egy borongós estén – az interkulturális HR és a munkajogi különbözőségeken való elmélkedés, kollégákkal való beszélgetések kapcsán. Amennyiben a mesékből tanultak hatnak a későbbiekben az igazságérzetünkre, a jutalmazó és szankcionáló gyakorlatra, a javadalmazási mechanikákra és egészében véve a HR-kultúra alakulására – márpedig, ha kellő távolból szemléljük a kérdést, nevezetesen egymástól ­kellő távolságban lévő kultúrákat hasonlítunk össze, akkor azt találjuk, hogy mint a szocializáció része, igenis van összefüggés – , miért ne hatna a mese arra is, hogy hogyan kezeljük a női avagy férfi mivoltunkat a társadalmi életünk során. „A mesék jelentése szempontjából igen fontos az a körülmény, hogy a mese hőse férfi vagy nő. A hősnőkre általában nem ugyanazon próbák várnak, mint a férfiakra, de ha mégis, a megoldási, megfelelési módok gyökeresen különbözőek” – írja a nemi szerepeket a mesék világában kutató tanulmányában Boldizsár Ildikó.

Bővebben




Munkanélküliség, mint a legnagyobb gond

Elkészült Magyarország több mint háromezer településének helyi esélyegyenlőségi programja – jelentette be Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára korábban.

Bővebben