Nekik könnyebb Pécsen

Munkahelyváltás

A jó szakmunkások és a szoftverfejlesztők vannak a legjobb helyzetben, ha a munkahelyváltásról van szó Pécsen. A tehetséges szakemberek ugyanis annyira keresettek ezeken a területeken a városon belül, hogy szinte állandóan vannak állásajánlatok a számukra. De mi a helyzet a többiekkel?

    Jó szakmunkásokra egyre nagyobb szükség van Pécsen egyaránt, erről meggyőződhetünk, ha végiglapozunk egy online álláshirdető oldalt, de saját hétköznapjainkból is táplálkozhatunk, sőt a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában is ezt tapasztalják. Különösen keresettek a vendéglátás, az élelmiszer- és a gépipar területén dolgozók.

    A diplomás szakmák közül pedig a szoftverfejlesztés az a terület, ahol nem tudnak elegendő munkaerőt kiközvetíteni, mert mindig újabb és újabb igények mutatkoznak – ismerteti a helyzetet Janovics László, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.

    A fentebb említett szférákban tehát egyszerűbb a helyzete annak a dolgozónak, aki nem elégedett a munkájával, ugyanis pillanatokon belül el tud helyezkedni egy másik vállalkozásnál, cégnél.

    Az egyéb, például humán területeken tevékenykedők már egyáltalán nincsenek ennyire egyszerű helyzetben – legalábbis a munkaügyi központ tapasztalata szerint. Számukra mindenképpen azt javasolják, hogy lehetőleg csak akkor mondjanak fel, hogyha legalább kilátásban van már egy másik állás. A döntés meghozatalához pedig a legfontosabb az, hogy tisztában legyenek a saját értékeikkel – teszi hozzá Janovics László.

    - Két véglettel szoktunk találkozni. Az egyik, amikor valaki alul-, a másik, amikor felülértékeli saját kompetenciáit. Mindkettő rossz. Ahhoz, hogy tudjuk, meg kell-e elégednünk az aktuális helyzettel, fontos, hogy tudjuk, végzettségeink, tapasztalatunk mennyit ér a munkaerőpiacon – vélekedik az igazgató.

    Ez utóbbit sokszor nem könnyű önállóan eldönteni, de sokan talán nem is tudják, hogy a területi munkaügyi központban díjmentes segítséget kaphatnak munkavállalási tanácsadótól és pszichológustól. Ezt a szolgáltatást azok is igénybe vehetik, akik nem regisztrált álláskeresők. Működik továbbá egy virtuális munkaerőpiac elnevezésű szolgáltatásuk is (ide kattintva megnézheti), ahová a jelenleg állásban lévők is feltölthetik önéletrajzukat és kereshetnek is az ajánlatok között.

    Ősztől pedig újabb térítésmentes képzések indulnak (ide kattintva szemezgethet belőlük) a munkaügyi központ égisze alatt, ezekre a munkanélküli, jelenleg álláskereső státuszban lévő pécsiek jelentkezhetnek.

Forrás: Pécsma.hu