A magyarok a közösségi oldalakon keresnek állást

Magyarországon az álláskeresők 75 százaléka látogatja a közösségi oldalakat kifejezetten azért, hogy új munkát találjon, ami a Randstad Award globális kutatása alapján a legmagasabb arány a világon.

Bővebben




Munkavédelem a közfoglalkoztatásban

A közfoglalkoztatottak biztonságáért, testi épségéért, egészségüket nem veszélyeztető munkakörülményekért a munkáltató felelős, csakúgy, mint a többi, „hagyományos” munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállaló esetében. Közfoglalkoztatásnál azonban, annak sajátosságai miatt, a munkáltatónak gyakran még nagyobb körültekintéssel kell eljárnia munkavédelmi feladatainak teljesítésekor - írja az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásával készült tájékoztató anyagában az NGM.

Bővebben




Szükségállapot az egészségügyben

A politika érzéketlensége miatt már dühösek az egészségügyi tiltakozásokat szervező Őszintén az Egészségügyért Akciószövetség tagjai, de nem adják fel: tegnap szegénykórházat nyitottak a nemzetgazdasági tárca előtti téren, társadalmi vitát kezdenek és július 1-jén virrasztásra hívják munkatársaikat, a betegeket és hozzátartozóikat – olvasható a Népszavában.

Bővebben




Vészes munkaerőhiány van a Balatonnál

 Borúlátásba fordult a balatoni vendégvárók hangulata két remek júniusi hétvége után; kedden csak a víz volt 20 fokos, a levegő annyi sem és vigasztalanul esett – írja a sonline.hu.

Bővebben




A bevándorlás miatt többet kereshetünk

Ha egy kicsit is átgondolnánk az egész vitát, tárt karokkal várnánk a bevándorlókat, nem kerítéssel próbálnánk megállítani őket. A bevándorlásra szükség van és jó dolog. Még mi is többet keresünk tőle – írja az fn.hir24.hu.

Bővebben




Agrárkamara elnök: a közfoglalkoztatottak egy része visszaél az idénymunkával

Az agrárkamara elnöke szerint több közfoglalkoztatott is visszaél az idénymunkával; a kamarához sok jelzés érkezett arról, hogy a közfoglalkoztatott csak akkor vállalja a gazdáknál az idénymunkát, ha megtarthatja státuszát a közmunkaprogramban, valamint felveheti a közmunkabért is - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Bővebben




Nem maradt pénz a rendvédelmisek illetményemelésére

A rendvédelmi életpályamodell bevezetése előtt szükséges és elengedhetetlen változtatásokat tartalmaz a kedden elfogadott rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló jogszabály-módosítás - közölte a Belügyminisztérium.

Bővebben




Tényleg több ezer embert elküldtek a vasárnapi boltzár miatt

Hiába próbálta szépíteni a helyzetet a Nemzetgazdasági Minisztérium, az alaposan megnézett statisztika is azt mutatja, hogy a vasárnapi boltzár bevezetése miatt áprilisig több mint kétezer embert bocsáthattak el a kiskereskedelemben.

Bővebben




Szegénykórházat állítottak fel egészségügyi érdekképviseletek

A magyar egészségügy helyzetét jelképező szegénykórházat állítottak fel az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség tagjai kedden Budapesten a József nádor téren, a Nemzetgazdasági Minisztérium épületével szemben.

Bővebben