Barroso: a növekedésre és a munkahelyekre kell összpontosítani

V4

 Az európai parlamenti választások üzenete, hogy a polgárok növekedést és munkahelyeket akarnak Európában, és a tagállamok kormányainak erre kell összpontosítaniuk - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden Budapesten.

    A bizottság elnöke A visegrádi csoport - Európa növekedési motorja című nemzetközi konferencián tartott előadásában kiemelte: minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a jobb élet- és munkakörülményekért. Ezért az uniós források felhasználásának hatékonyságát is növelni kell.

    A Magyar Tudományos Akadémián tartott tanácskozáson a bizottság vezetője emlékeztetett: nemrég ünnepelték az EU 2004-es bővítésének 10. évfordulóját. E bővítés újraegyesítette a kontinenst, mérföldkövet jelentett az új tagállamok történetében, olyan fordulópontot a hidegháború után, amely megmutatta, milyen óriási ereje van az európai demokráciának - jelentette ki.

    Mint mondta, 2004-ben, amikor először állt az Európai Bizottság élén, még 15 tagállama volt az uniónak, ma pedig már 28, vagyis 10 év alatt csaknem megduplázódott a tagállamok száma, miközben az EU története legsúlyosabb pénzügyi válságát élte át. A bizottság mindig is kiállt a bővítés mellett, mert hisz abban, hogy minden európai ország egyenlő - hangoztatta.

    José Manuel Barroso arra hívta fel a figyelmet, hogy a válság alatt az unió végig tiszteletben tartotta az alapelveit, támogatta a tagállamokat a mélyreható reformokban és tökéletesítette a belső piacot. Az EU ma kereskedelmi többletet tud felmutatni az áruk és a szolgáltatások tekintetében, a világ legnagyobb kereskedelmi tömbje - mutatott rá.

    Nem lehet azonban hátradőlni - tette hozzá -, meg kell mutatni a polgároknak, hogy az unió a megoldás része, és nincs igazuk az euroszkeptikusoknak, akik korábban azt állították, bedől az euró, és szétesik az EU.

    Ukrajnával kapcsolatban José Manuel Barroso hangsúlyozta: békés megoldásra van szükség, és az EU támogatja a most bejelentett béketervet. Mint mondta: a béke nem adottság, mindig ki kell állni mellette, meg kell védeni. José Manuel Barroso minden érintett felet felszólított az erőszak alkalmazásának beszüntetésére. Hamarosan aláírják a társulási megállapodást Ukrajnával, ami bizonyítja, hogy az EU valóban segítő kezet nyújt azoknak az országoknak, amelyek még nem élvezik az integráció minden előnyét - emelte ki.

    Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős uniós biztos kiemelte, hogy az Európai Unió strukturális alapjai és a kohéziós politika nagyon fontos eszközök az „Európa 2020” célok elérésében, így például a munkahelyteremtés ösztönzésében.

    Ezek az eszközök fontos szerepet töltöttek be a gazdasági válság hatásának csökkentésében is - mondta. Példaként említette, hogy a visegrádi országokban a válság előtt a közpénzekből megvalósuló beruházások forrásainak 51 százalékát, 2013-ban már mintegy 80 százalékát tették ki az uniós alapok.

    Az EU-biztos kiemelte: az új, megreformált kohéziós politika lehetővé teszi, hogy a források felhasználása az infrastruktúra-fejlesztéstől a gazdaságösztönzés felé mozduljon el.

    Elismeréssel szólt arról, hogy a visegrádi országok nagyon aktív szerepet töltöttek be a kohézió barátai elnevezésű informális együttműködésben az EU-ban, amely azért lépett fel, hogy az új hétéves költségvetési ciklusban ne csökkenjenek a kohéziós források.

    „Jövőbeli fejlődésünk azon múlik, hogy képesek vagyunk-e elősegíteni az innovációt mindenhol Európában” - jelentette ki Johannes Hahn. Kiemelten fontosnak nevezte az „agyelszívás”, vagyis a magasan képzett munkaerő elvándorlásának megállítását is, amely - mint mondta - különösen érinti a visegrádi országokat. Úgy fogalmazott: az „elszívás” helyett „körforgásra” van szükség.

    A tanácskozáson Orbán Viktor kormányfő többi között arról beszélt, itt az ideje, hogy a közép-európai államok a korábbiaknál kissé bátrabban hallassák a hangjukat a legkényesebb kérdésekben, amire az is feljogosítja e térséget, hogy Közép-Európa gazdasági növekedése nélkül a kontinensen ma nem volna bővülés.

    Felszólalt a konferencián a szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnök is.