A fiatalokat sem hagyja hidegen, miből lesz nyugdíjuk

Kevés lesz az állami nyugdíj a megélhetéshez
 
Az egyik biztosító felmérése szerint az emberek többsége tudja, kevés lesz az állami nyugdíj a megélhetéshez. A 40-60 év közöttiek mozgolódnak leginkább – írja a privatbankar.hu.

   Úgy tűnik, az öngondoskodás területén eddig nemigen jeleskedő magyarok figyelmét felkeltette a nyugdíjkérdés: július utolsó napjaiban elérte az ötezret a Motiva Nyugdíjbiztosítást kötött ügyfelek száma az ING Biztosítónál. – Egyre több fiatal köt szerződést vagy kér ajánlatot nyugdíjkalkulátorunk segítségével – mondta Szabó Anikó, az ING Biztosító marketingigazgatója.
 
   A Motiva szerződést kötők több mint 80 százaléka 40 és 60 év közötti. A nemek megoszlása kiegyensúlyozott: a nők aránya 53 százalék, a férfiaké 47 százalék. A nők ugyanakkor előbb ébrednek, 42 százalékuk 40 és 50 év közötti, az ugyanilyen korú férfiak viszont az összes férfi szerződőnek csak 35 százalékát teszik ki. A férfiak 47 százaléka 50 és 60 éves kora között szerződik, a nőknek pedig 43 százaléka köt ebben az életkorban nyugdíjbiztosítást.
 
   Mindez azt bizonyítja, hogy a nyugdíjkérdés már foglalkoztatja a magyarokat is: az elöregedő társadalomról és az ezzel kapcsolatos problémákról – az átlagnyugdíj szintjének várható visszaeséséről, az aktívak arányának csökkenéséről – egyre több a híradás. Ez sokakat elgondolkodásra késztet.
 
   Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb statisztikáiból például kiderül, hogy a nyugdíjak átlagos összege idén márciusban 115 893 forint volt. Az emberek zöme ugyanakkor úgy véli, ha most menne nyugdíjba, 120 és 240 ezer forint közötti összegre volna szüksége havonta, hogy korábban megszokott életszínvonalát tartani tudja – ez még januárban, az ING Biztosító és a GfK Hungária közös felméréséből derült ki. A többség számára azonban az állami nyugdíj összege várhatóan elmarad majd ettől, így a különbözetet saját nyugdíj-megtakarításaikból kell előteremteniük ahhoz, hogy idős korukat ne a lemondás határozza meg. Erre kínál megoldást az adójóváírással támogatott nyugdíjbiztosítás.