Munkaadói szervezetek: a helyi gazdaságnak fontos szerepe van a munkahelyteremtésben

Vállalkozásbarát önkormányzatokban bíznak

Az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek vezetői bíznak abban, hogy vállalkozásbarát önkormányzatok állnak fel a vasárnapi választások után, és hangsúlyozták, hogy a helyi gazdaságnak fontos szerepe van a munkahelyteremtésben.

    Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke úgy látja, hogy adott a lehetőség a tudatos, tervszerű, hatékony munka végzésére. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek,  a kormánynak, az önkormányzatnak és a vállalkozásoknak is az az érdeke, hogy a gazdaság fejlődjön, növekedjen a hazai kis- és középvállalkozások foglalkoztatási lehetősége helyi szinten is. A Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke abban bízik, hogy a helyi gazdaságpolitikában is előtérbe kerül a kkv-szektor erősítése, a foglalkoztatás növelése, ami jelentkezik majd a tagszervezeteiknél, a hazai kis- és középvállalkozásoknál.

    Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára úgy vélte, jót tesz az országnak, hogy már túlvan az idei három választáson, és  megindulhat az érdemi gazdasági munka, az uniós források felhasználása. Véleménye szerint az önkormányzati erőviszonyok kialakulásával megszűnik a helyzetre eddig jellemző bizonytalanság, az önkormányzatok a vállalkozások felé is fordulnak.
A főtitkár egyben azt is várja, hogy a közbeszéd hangneme megnyugodjon. Együtt kell ugyanis működniük a helyi kormányzati, önkormányzati és gazdasági szereplőknek éveken keresztül - hangsúlyozta.

    Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke is arra számít, hogy vállalkozásbarát önkormányzatok alakulnak, a kormány eddigi gazdaságélénkítő programja helyi szinten is megjelenik. 

    A helyi gazdaság működése fontos a települések munkahelyteremtésében, az uniós programok jó része pedig az önkormányzatokon keresztül valósul meg - mondta, és hozzátette, hogy ebben a helyi vállalkozások, az ipartestületek is lehetőséget kapnak.