A Tesco kivonulhat a magyar piacról

A cég az egyik  legnagyobb munkáltató Magyarországon.

A Morgan Stanley szerint, ha a Tesco 2015-ben az eladás mellett dönt, akkor az a legvalószínűbb, hogy Thaiföld és Dél-Korea mellett Kelet-Európából vonulnak majd ki. Így Magyarországról is – olvasható az fn.hir24.hu oldalán.
   
   Annyira rosszul teljesít a Tesco a hazai piacán, Angliában, hogy az volna a legjobb döntés, ha egyszerűen megválnának néhány külföldi érdekeltségtől, és az erőiket inkább a brit piaci pozíciói megtartására fordítanák. Legalábbis ezt javasolta a Morgan Stanley legutóbbi jelentésében, sőt, tovább is ment: 40 százaléknyi esélyt adott annak, hogy a hipermarket-lánc ezt végül kénytelen lesz meglépni. 
 
   A találgatásokat tovább erősítette, hogy tegnap bejelentette távozását a Tesco vezetője, Sir Richard Broadbent, miután a cég eredménye több mint 90 százalékkal esett.
 
   A Morgan Stanley szerint három okból van bajban a Tesco:
- erősödő piaci verseny: a diszkontok, például az Aldi és a Lidl, egyre népszerűbbek
- nem jól tervezték meg a terjeszkedésüket a világ több pontján, és a reorganizáció sem sikerült
a nevezetes könyvelési baki miatt az előző félévben mintegy százmilliárd forinttal rosszabb eredményt értek el globálisan, mint ahogy arra számítottak
 
   A Morgan Stanley pénzügyi csoport szerint, az idén várhatóan erőre kapó európai gazdasági növekedés jó lehetőség a Tescónak arra, hogy elgondolkozzon a nemzetközi üzlethálózata részleges vagy teljes eladásán, és ennek vételárából erősítse meg meggyengült pozícióit Angliában. És ha 2015-ben az eladás mellett döntenek, akkor a tanácsadócég szerint a legvalószínűbb, hogy Thaiföld és Dél-Korea mellett Kelet-Európából vonulnak majd ki. Így Magyarországról is.
 
  Hevesi Nóra, a Tesco magyarországi szóvivője szerint, a Morgan Stanley jelentése egy feltételezés, és azt nem kívánta kommentálni a Hir24-nek.   
 
Magyarországon nőnek
 
  A Tesco Magyarországon jobban teljesít, mint Nagy-Britanniában. Pusztán ennek alapján nem lenne okuk a kivonulásra, de ezt úgyis a Tesco londoni központjában fogják eldönteni.
   Ha a kivonulás mellett döntenek, onnantól legalább egy félév a magyarországi üzleteik eladása / felszámolása. 
 
  A cég magyarországi forgalomnövekedése az augusztus végén záródott félévben 1 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest. Európában csak Magyarországon, Csehországban (+1,5 százalék) és Lengyelországban (+1 százalék) tudtak elérni forgalombővülést. A legnagyobb mértékben, Írországban csökkent a féléves forgalmuk 6,4 százalékkal.
 
   A Tesco közleménye szerint az elmúlt fél évben Magyarországon tovább nőtt az online rendelések száma. A Tesco Online Bevásárlás Szolgáltatás tovább fejlődött Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Szegeden és környékén, ami újabb munkahelyek teremtésére adott lehetőséget.
 
  A helyi beszállítóktól származó termékek aránya tovább bővült, országos elérhetőséget biztosítva ezzel kisebb magyar vállalkozásoknak is - fogalmaz a cég közleménye.
 
A Tesco az egyik legnagyobb munkáltató
 
  A Tesco Globál Áruházak Zrt. az egyik legnagyobb munkáltató Magyarországon. Évek óta benne vannak az első tíz hazai munkáltatói listán, alkalmazottaik száma nagyjából 20-22 ezer fő. A cég folyamatosan keres dolgozókat, jelenleg 270 álláshelyet hirdetnek a karrieroldalukon. A legnagyobb hazai munkáltatók listáját az Audi, Mol, EoN vezeti. 
 
Forrás: fn.hir24.hu