A kormányzati egyeztetésen a részvevők többsége a vasárnapi zárva tartás ellen érvelt

20-30 ezres elbocsátást is okozhat a tervezett intézkedés

A vasárnap zárva tartásról tartott szerdai egyeztetésen a Nemzetgazdasági Minisztériumban a résztvevők többsége ellenezte az intézkedést - mondta Vámos György az Országos Kereskedelmi szövetség főtitkára a Világgazdaságnak és a Napi Gazdaságnak.

    A lapok csütörtöki számaiban Vámos György beszámolt arról, hogy immáron harmadik alaklommal egyeztetett a minisztérium az érintettekkel, és kiemelte, hogy már két szakszervezet, a Liga és a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezete is inkább az intézkedés ellen foglalt állást. Az ellenzők úgy vélik 20-30 ezres elbocsátást is okozhat a tervezett intézkedés. A támogatói - köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a CBA és a Coop - viszont nem tartanak elbocsátástól emiatt.

    Amíg nincs kormánydöntés, addig van értelme tovább tárgyalni - mondta Vámos György, aki szerint az egyeztetéseken tárgyszerű, érdemi vita zajlik. A széles körű egyeztetés szerinte jelzi a kormány erős tárgyalási hajlandóságát.