Ezt teszik a cégek a esélyegyenlőségért

nyitottakvagyunk.hu

1,1 millió munkavállaló tartja sürgetőnek Magyarországon, hogy munkahelye tegyen azért, hogy egyenlő lehetőségeket, esélyeket kapjanak nők és férfiak is - derült ki a Gemius és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés friss kutatásából.
 
  Ezért a 800 céget, szervezetet tagjai közt tudó kezdeményezés közösségi akciót indított. A nyitottakvagyunk.hu oldalon nyilvánosságra hozzák, hogy mit vállalnak, 2015-ben mit tesznek azért, hogy közelebb kerüljenek hozzá, hogy nők és férfiak ugyanolyan esélyekkel, lehetőségekkel találkozzanak a munkahelyen. Erre bíztatnak másokat is.
 
   Már az első nap több mint 50 vállalás érkezett, többek közt olyan, Magyarországon összességében több tízezer embert foglalkoztató vállalatoktól, mint az Auchan, a GE Hungary, a LogMeIn, a Microsoft, a Morgan Stanley, az NNG, a Sziget, a Ustream, és a Nyitottak vagyunk alapítói, a Prezi, az espell, és a Google.
 
Milyen vállalások születtek?
 
  Vállalások szólnak például a női vezetők számának növeléséről, részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emeléséről, fizetéskülönbség feltárásáról, ha létezik, csökkentéséről, iskolásoknak, elsősorban lányoknak szóló programokról. Az akcióhoz csatlakozni a nyitottakvagyunk.hu oldalon lehet. A kezdeményezéssel inspirálni szeretnének másokat is.