Czomba 105 ezres minimálbért jósol

Az emelés kapcsán nagy vita volt

Pénteken ül össze a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), hogy a jelenleg 101 500 ezer forintos minimálbérről tárgyaljon. Az eddigi egyeztetések után a jövő évre 105 ezer forint a minimálbér-ajánlás, a mostani 118 ezer forintos garantált bérminimummal szemben pedig 122 ezer forint – mondta a Kossuth Rádióban Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.

  A kormány arra számít, hogy az üzletek vasárnapi zárva tartásának jövő március 15-étől történő bevezetése miatt nem lesznek elbocsátások – mondta a 180 percben Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár. Hozzátette, biztosan lehet-e majd találni olyan embert március-április környékén, akit elküldtek, de ez a téma komolyabb annál, hogy hitviták folyjanak róla. Az, hogy a kereskedelemben foglalkoztatási szempontból mi lesz, elsősorban nem a vasárnapi zárva tartáson fog múlni, hanem azon, lesz-e gazdasági növekedés, azzal párhuzamosan fogyasztás- és reálkereset-növekedés.

   Megjegyezte, 2007-ben közel 600 ezer ember dolgozott a kereskedelemben, ami a válság hatására 2010-re 520 ezerre csökkent. A dolgozói létszám napjainkra visszament 560 ezerre, vagyis jó irányú a változás. Ha tehát a gazdaság pörög, akkor nem lesz probléma ezen a téren sem.
 
  A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztségviselője a nők foglalkoztatásáról is beszélt a Kossuth Rádióban. Hangsúlyozta, a rendszerváltás óta nem dolgozott annyi hölgy Magyarországon – 1,9 millió – mint manapság. Ezt többek között a gyedről, gyesről a munkaerőpiacra visszatérő kismamák részmunkaidőben való foglalkoztatási lehetőségeinek bővülése okozza, aminek hátterében a munkahelyvédelmi akcióterv és az új munka törvénykönyve áll. A kormányzat számos olyan támogatási elemet dolgozott ki, amelyek kifejezetten a hölgyek foglalkoztatását segítik – tette hozzá.

  Gyed vagy gyes után az elmúlt években 30-40 ezren mentek el dolgozni, de legalább ennyien, sőt többen vannak azok a kismamák, akik visszatérhetnének a munkaerőpiacra, ami az édesanya, illetve a család anyagi helyzetén múlik – mondta Czomba Sándor.

     Az államtitkár arra is kitért, pénteken ül össze a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), hogy a jelenleg 101 500 ezer forintos minimálbérről tárgyaljon. Az eddigi egyeztetések után a jövő évre 105 ezer forint a minimálbér-ajánlás, a mostani 118 ezer forintos garantált bérminimummal szemben pedig 122 ezer forint, ami 3,4 százalékos növekedést jelent. Tehát várhatóan reálszinten is nőni fognak a keresetek – mondta.

   Az emelés kapcsán nagy vita volt, a munkáltatói oldal sokáig csak az inflációval megegyező, vagyis 0,9-1,8 százalékos mértékű változtatást tudott elfogadni, míg a munkavállalók legalább 5-6 százalékot szerettek volna – mondta az államtitkár.