Vegyen főnököt kölcsön!

250-300 interim menedzser dolgozik a magyar piacon

Ne sokat költsön, vegyen inkább kölcsön – akár ezt a régi kor, régi szlogenjét is választhatnák jelmondatuknak az interim menedzserek. Tudják, ők azok a képzett szakemberek, akik egy meghatározott – általában nagy tudást és tapasztalatot igénylő – feladatot meghatározott idő alatt elvégeznek egy vállalatnál, aztán már mennek is tovább – olvasható a Világgazdaságban.

   Egyrészt mert az igénybe vevő cégnek nincs annyi pénze, hogy tartósan megfizesse tudásukat, másrészt mert nincs is rájuk hosszabb távon szükség. Célirányos a foglalkoztatásuk, egy-egy hirtelen adódó nehéz feladatnál lehet ideális ideiglenes bevetésük.
 
   A múlt héten adták át az Év Interim Menedzsere Díjakat, ami jó alkalom volt arra, hogy a szakma nagy öregjei egy kicsit elmélázzanak azon, hová is jutottak el az elmúlt 10 év alatt. Azóta nagyot fordult a világ. Felmérések szerint 250-300 interim menedzser dolgozik a magyar piacon – nem túl népes szakma, az biztos –, és úgy 1500 interim menedzsment megoldáson jutottak túl. Tehát valami már van, és egyre inkább lesz.
 
   Azt mondják, a bizonytalanság korába érkeztünk. Minden változik, minden átalakul, egyre rövidebb időt jelent az úgynevezett állandóság, s az ember nem tehet mást, csak alkalmazkodik. Eljött hát az interim menedzserek kora, bár ők talán észre sem vették. Ám ez a bizonytalan kor egyben kísértésbe is viheti a vállalatokat. Idáig csak betanított vagy szakmunkásokat vettek kölcsön, néha egészen nagy számban, hosszú évekre is. Így optimalizálták a cég gazdálkodását. Hogy főkönyvelőt is lehet bérelni? Vagy egy külső szakembert megbízni egy gyár beindításával, vagy bezárásával? Minek fix állásban foglalkoztatni drága embereket, ha van olcsóbb megoldás is? Gondoljunk csak a közmunkások terebélyesedő táborára, akik közül a képzetteket rendkívül alacsony bérért az önkormányzatok beültetik irodákba, s a korábbi drágább szakembereket meg leépítik. A közmunkát nem erre találták ki, ám a pénzügyileg labilis önkormányzatok szinte belekényszerültek a céltól eltérő megoldásokba is.
 
  Minden és mindenki persze nem helyettesíthető. Az interim szakma terjedése csak azt jelenti, hogy bővül a szolgáltatások köre. Vadhajtásokkal, meg ésszerű megoldásokkal is. Nem lesz könnyű erre munkavállalói oldalról felkészülni. Az interim menedzserek egy része például kényszerből jutott el ehhez a szakmához, azaz szükségből csinált erényt. Korábban általában ők is vezetők – néha első számú főnökök – voltak vállalatoknál, ám vagy a takarékoskodás, vagy más indítékú létszámleépítés, frissítés áldozatai lettek. A tudás, a tapasztalat megvan, a nyugdíjkor még messze, vagy nem túl vonzó perspektíva, ezért elkezdték árulni tudásukat, tapasztalatukat. Sokan aztán ráéreztek e munka ízére: abban is van jó, ha az ember néhány havonta máshol dolgozhat, más feladatot kell megoldania, s ha ez sikerül, akkor magabiztosan várhatja a következő megbízatást. A kezdeti kényszerhelyzet a szabadságot hozta néhányuknak.
 
  A díjazottak többféle tapasztalatról számoltak be. Volt közülük, akinek valóban az volt a dolga, hogy külföldről egy egész gyárat Magyarországra telepítsen, beindítsa a termelést, aztán amikor minden sínen volt, távoznia kellett. Talán maradt volna még, hogy egy kicsit normál munkamenetben is élvezze munkája gyümölcsét, de arra már nem ő kellett. Egy másik történet arról szólt, miként lehet megmenteni egy csőd szélére jutó szállodát, ha ideiglenesen egy külső szakemberre bízzák az üzemeltetést. Persze, minden főnöki jogosítvánnyal. Egy kívülről jött szakember – hosszú szakmai tapasztalattal felvértezve – észreveszi, hol folyik el a pénz, s intézkedik. Elbocsát, átszervez, számon kér, rendet rak. Mint kiderült, ez addig működött jól, míg ott volt...
 
   Az interim menedzsment Magyarországon is terjed. Ahhoz azonban, hogy a vállalatok éljenek, s ne visszaéljenek e lehetőséggel, a szabályokon kívül erős morális tartás, és valamennyire stabil gazdálkodás, kiismerhető üzleti környezet szükséges. Zűrzavaros közegben ugyanis még a korszerű megoldások is visszájukra fordulhatnak. Nem használni fogják az ilyen szakembereket, hanem kihasználni. Nem élni fognak e megoldással, hanem visszaélni. De ez már remélhetőleg egy másik történet.
 
Forrás: Világgazdaság