Nehéz döntés vár a Tesco-dolgozókra

Bezáró üzletek: eladás, bontás vagy bérbeadás

 Napokon belül dönteni kell azoknak a Tesco-dolgozóknak, akiknek új állást ajánl a vállalat, hogy élnek-e a lehetőséggel vagy inkább a végkielégítést, felmondást és a TESCO által felajánlott egyéb juttatást választják – írja a Világgazdaság.

   „Várhatóan sokan elfogadják majd az új munkahelyet. Vélhetően a hosszabb munkaviszonnyal rendelkező, elsősorban közép- és felsővezetők voksolhatnak a távozásra, hiszen ők több havi fizetésükhöz juthatnak hozzá, illetve azok, akiknek túl sokat kellene utazni az új munkahelyükre” – mondta a Világgazdaságnak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, miután a szövetség hétfőn is egyeztetett a Tescoval. Az elnök megismételte: a több mint 570 ember – köztük 120 vezető – többsége el fog tudni helyezkedni.
 
   Az érintett 13 áruház egyébként saját tulajdonban van – tudtuk meg a Tesco sajtóosztályától. Mind az értékesítés, mind a lebontás, mind az újbóli bérbeadás lehetőségét figyelembe veszik. Felvették a kapcsolatot a bérlőkkel (ez 8 áruházat érint), és tárgyalásokat folytatnak a meglévő szerződések további sorsáról.
 
   A KASZ szerint továbbra sincs jele, hogy a mintegy 57 ezer embert foglalkoztató 7 multinacionális nagyvállalat további elbocsátásokra készülne a vasárnapi zárva tartás bevezetése miatt. Három cég – a Penny Market, a Tesco és a Spar – vezetője egyenesen esküt tett a tárgyalások során, hogy nem lesznek újabb elbocsátások.

Forrás: Világgazdaság