Ösztöndíjprogram indul a területi közigazgatásban

Kovács Zoltán:

A területi közigazgatásban is elindul a fiataloknak szóló ösztöndíjprogram - közölte Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

    Hangsúlyozta, a kormány kiemelt feladatának tekinti a közigazgatás személyügyi fejlesztését, elsősorban a fiatalok bevonását, ennek eredménye a 2011-ben indult közigazgatási ösztöndíjprogram. Ezt tavaly bővítették ki a fogyatékossággal élőknek szóló programmal, amelybe utolsó éves egyetemi hallgatókat, végzősöket vontak be.

    Az ösztöndíjprogramnak - amelyben tíz hónapos gyakorlatra várják a pályázó fiatalokat - három ága van: a központi közigazgatási része 80 ösztöndíjassal, a fogyatékossággal élő jelentkezők közül 20-an kerülhetnek be, és új elemként a jövőben a területi közigazgatásba is várnak 40 fiatalt - ismertette az államtitkár.

    A mentorált ösztöndíjasok tíz hónap alatt olyan gyakorlatra tehetnek szert, hogy „ők már valójában nem minősülnek fiatal pályakezdőknek” - mondta Kovács Zoltán.

    Tájékoztatása szerint a program mintegy 250 millió forintba kerül egy költségvetési évben.

    A sajtótájékoztatón Kovács Zoltán kormányszóvivő hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a szolgáltató állam mellett, ezért szemléletváltást hajtott végre az elmúlt években, hogy az állampolgárok, a vállalkozások, „az állam fogyasztói” kerüljenek a középpontba. A már zajló Államreform 2 nevű programnak is az a célja, hogy minél többen minél egyszerűbben vehessék igénybe az állam szolgáltatásait - tette hozzá.

    Az átalakításnak a része az immár ötödször meghirdetett közigazgatási ösztöndíj és azon belül olyan valódi esélyteremtő programok, amelyekben megváltozott munkaképességűek, fogyatékossággal élők vehetnek részt - mondta a szóvivő.

    Kiemelte, hogy az elmúlt négy évben 40 ezerről majdnem 80 ezerre emelkedett a munkaerőpiacon elhelyezkedett megváltozott munkaképességűek, illetve fogyatékossággal élők száma.

    A tájékoztató végén arra a kérdésre, hogy fizetőssé válhatnak-e a jövőben újabb útszakaszok, Kovács Zoltán kormányszóvivő azt válaszolta: a kabinetnek nincs ilyen terve.