A jegyáremelés a szegények sarca

Hofekker Ferenc:

Hofekker Ferenc, a Tüke Busz Zrt. mellett működő szakszervezet elnöke szerint a pécsi buszjegyáremelés az elszúrt fonódó hálózat következménye, amelyet a legszerencsétlenebb helyzetben lévő utasokkal fizettetnek meg – írja a pecsistop.hu.

   Hofekker Ferenc, a pécsi Független Demokratikus Szakszervezet elnöke korábban már többször beszélt a fonódó hálózat újra és újra felbukkanó problémáiról. Szólt arról, hogy javaslataikat, amelyekkel megelőzhették volna a gondok jó részét, nem vették figyelembe a döntéshozók, ennek pedig meg is lett a böjtje.

A szakszervezeti vezető szerint az egyik következmény a hónap elején bevezetett jegyáremelés.

   - Trükkösen számolnak a kilométerekkel, a tervet, és nem a tényleges futásteljesítményt véve alapul - így Hofekker. - Ám ha a számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy a fonódó hálózat nem 600, hanem majdnem 730 ezer kilométeres évi plusz futásteljesítménnyel jár, ez pedig majdnem 10 százalékos növekedés, amit valahogy finanszírozni kell.

  Hofekker elmondta azt is: nem véletlenül panaszkodnak az utasok a gyakran üresen mozgó járatokra. Nagy a túlkínálat a mostani fonódó hálózatban, ami nem lenne baj, ha bőven lenne pénz a rendszerben, de nincs, erről a cég hitelei árulkodnak.

  Az pedig, hogy éppen a jegyárak emelkedtek, nagyon furcsa rezsicsökkentés a szakszervezeti vezető szerint. Ez ugyanis azt jelenti, hogy éppen a legszerencsétlenebb helyzetben lévő utasokkal fizettetik meg a rendszer hibáit.
 
Forrás: pecsistop.hu