Szakszervezetek.hu

A munkaerő-kölcsönzés korlátozása

2011 végéig kellett átültetni a munkaerő-kölcsönzésről szóló uniós irányelvet, amely egyebek mellett célul tűzte ki a kölcsönzés előtti jogi akadályok lebontását. Az Európai Bíróság egyik legfrissebb ítéletében értelmezte, hogy milyen kötelezettséget ró a tagállamokra ez az előírás – írja a munkajog.hu.

  A munkaerő-kölcsönzésről szóló 2008/104/EK irányelv egyik célja, hogy megfelelő feltételeket teremtsen a munkaerő-kölcsönzés számára, lehetséges munkaerő-piaci szerepének betöltéséhez. E célból az irányelv 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak felül kell vizsgálni a kölcsönzést korlátozó szabályaikat. E cikknek elsősorban elvi üzenete van. Megerősíti, hogy a munkaerő-kölcsönzést nem lehet visszaszorítandó, káros jelenségnek tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg, terjedését nem lehet akadályozni indokolatlan korlátozásokkal.
 
  Az irányelv csak akkor tartja megengedhetőnek a kölcsönzött munkavállaló igénybevételére vonatkozó korlátozásokat vagy tilalmakat, ha azok általános érdeket szolgálnak (pl. a munkavállalók védelmét, a munkaerő-piac megfelelő működését, a visszaélések elkerülését). Emellett érdemi vizsgálat nélkül fenntarthatóak a munkaerő-kölcsönzők nyilvántartására, engedélyezésére, tanúsítására, ellenőrzésére és a nyújtandó pénzügyi garanciákra vonatkozó tagállami feltételek. Minden tagállamnak 2011. december 5-ig – a szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően – e követelmény szerint felül kellett vizsgálnia szabályai indokoltságát, ennek eredményéről pedig tájékoztatnia kellett a Bizottságot.
 
 A 4. cikk értelmezése körüli kérdéseket az Európai Bíróság friss ítélete zárhatja le (C-533/13.). A tényállás szerint egy finn szakszervezet azért indított eljárást a munkáltatóval szemben, mert az a közöttük fennálló kollektív szerződésben foglalt feltételeket megszegve kölcsönzött munkaerőt. A megállapodás alapján kölcsönzött munkavállalók foglalkoztatására csak kivételesen, meghatározott okokból kerülhetett sor, a munkáltató viszont ilyen indok nélkül, tartósan kölcsönzött munkavállalókat. Az eljárásban a munkáltató arra hivatkozott, hogy a vitatott kollektív szerződés az irányelvvel össze nem egyeztethető, indokolatlan korlátozást állít a munkaerő-kölcsönzés elé, így azt nem is kell alkalmazni. Az uniós jogot érintő értelmezési kérdést a finn bíróság az Európai Bíróság elé utalta, lényegében azt a kérdést téve fel, hogy vajon az irányelv 4. cikke alapján a nemzeti bíróságnak kötelessége-e nem alkalmazni az irányelvbe ütköző nemzeti rendelkezéseket és kollektív szerződésbeli kikötéseket.
 
  Az irányelv elfogadása során erősen vitatott volt, hogy a tilalmak és korlátozások felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettséget milyen szigorral fogalmazzák meg. A Bizottság javaslatában ez a felülvizsgálati kötelezettség visszatérő jellegű lett volna és a korlátozó szabályok fenntartása csak indokolás mellett lett volna elfogadható. Egy másik tervezet pedig kifejezetten kimondta volna, hogy ha a felülvizsgálat alapján az adott rendelkezés fenntartása nem bizonyul indokoltnak, úgy azokat a tagállamoknak el kell törölniük. Ezek a keményebb kötelezettségeket megállapító mondatok a vita során kikerültek a szövegből. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Bizottság Jogi Szolgálata már a tervezet megalkotása során világossá tette, hogy értelmezése szerint az általános érdekkel nem indokolható kivételeket a tagállamoknak erre vonatkozó explicit kötelezettség nélkül is el kell törölniük.
 
   Az irányelv átültetési határideje közel négy éve lejárt. A kölcsönbeadók európai szervezete, az Eurociett élesen kritizálta, hogy a legtöbb tagállam csupán formálisan tett eleget a korlátozások és tilalmak felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettségének, de a szabályozás érdemi módosítására, liberalizálására gyakorlatilag sehol nem került sor. Úgy tűnik tehát, hogy a tagállamok az irányelv puhább olvasatát követték.
 
  A jelen ügyben eljáró Szpunar főtanácsnok indítványában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nemzeti bíróság nem alkalmazhatja a 4. cikkbe ütköző kollektív szerződéses kikötést. Mint kifejtette, a korlátozások és tilalmak felülvizsgálatára vonatkozó szabály nem pusztán eljárásjogi rendelkezés, amelyet a tagállam a felülvizsgálat egyszeri elvégzésével teljesít is, hanem egyben kötelezettséget jelent az általános érdekkel nem igazolható korlátozások lebontására. Az ellenkező értelmezés mellett nem valósulhatna meg az irányelv kettős célkitűzése, amely a kölcsön-munka minőségének javítása mellett a kölcsönzés előtti akadályok lebontására is irányul. Ezért a főtanácsnok értelmezése szerint, amennyiben az alapeljárásban nem bizonyítható, hogy a vitatott finn kollektív szerződés az általános érdekkel igazolható korlátot állít a kölcsönzés elé, úgy azt a finn bíróság – mint uniós jogba ütköző rendelkezést – nem veheti figyelembe. Érdekesség, hogy az ügyben a magyar kormány is észrevételt tett, ezt az értelmezést támogatva.
 
   Meglepő módon a Bíróság ítéletében nem fogadta el a főtanácsnoki érvelést. Mint kifejtette, a 4. cikk címzettjei a tagállamok illetékes hatóságai (akiknek a felülvizsgálatot el kell végezni, és arról a Bizottságnak jelentést tenni), de nem a bíróságok. A cikk szövegezéséből a Bíróság arra következtetett, hogy az csupán azokat a kereteket határozza meg, amelyeken belül kell maradnia a tagállamoknak a kölcsönzött munkavállalók igénybevételére vonatkozó korlátozásokkal vagy tilalmakkal, de amely nem írja elő meghatározott szabályozás elfogadását e téren. A nemzeti bíróságok számára sem fakad ebből olyan kötelezettség, hogy ne alkalmazzanak a kölcsönzött munkavállalók igénybevételére vonatkozó olyan korlátozó nemzeti rendelkezést, amelyet nem igazol az irányelv által megkövetelt általános érdek.
 
  Összegezve, távolról sincs szó a kölcsönzés lehetséges korlátozásainak valódi harmonizációjáról, hiszen a tagállamok az irányelv puha szövegezését kihasználva és az általános érdekre hivatkozással továbbra is tág mozgásteret élveznek azok fenntartására. A Bíróság most elvetette azt az értelmezést, amely alapján egyéni jogvitában semmissé lenne nyilvánítható az általános érdekkel nem igazolható korlátozás. A 4. cikknek tehát nincs közvetlen hatálya. Ugyanakkor, a tagállamoknak továbbra is kötelezettségszegési eljárással kell számolniuk, ha olyan munkaerő-kölcsönzési korlátozást vagy tilalmat tartanak fenn, amely az irányelv alapján nem megengedhető. Azt már nehéz megjósolni, a Bizottság mikor és milyen alapossággal néz majd a körmére a 4. cikket csak formálisan betartó tagállamoknak.

Forrás: munkajog.hu