A sztrájktörvény kigúnyolás

Szinte lehetetlen tiltakozni

 Lényegében a sztrájkhoz való jog visszaszerzését kezdeményezi a Versenyszféra Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói oldala. Szerintük jelenleg a végletekig korlátozható a nyomásgyakorlás, somogyi szakszervezeti vezetők gyors, határozott lépéseket sürgetnek – írja a sonline.hu.

   A VKF a sztrájktörvény módosítására tett egységes javaslatot, írta a Magyar Nemzet. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke elmondta: az eddigi szakértői tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy sem a munkaadói, sem a kormányzati oldal nem akar igazából hozzányúlni a jelenlegi szabályozáshoz. Az eddigi eredmény, hogy a szociális partnerek egyáltalán foglalkoznak a témával. Ha végül mégsem születne olyan kompromisszumos javaslat, amit a kormány az Országgyűlés elé vihetne tavasszal, a szakszervezeteknek meg kell fontolniuk, hogy nemzetközi jogi fórumokhoz forduljanak.Svajda József, az MSZOSZ régiós elnöke szerint a jelenlegi szabályok betartásával szinte lehetetlen sztrájkolni Magyarországon. Ha a munkabeszüntetésre mégis sor kerülne, akkor ebből – épp az elégséges szolgáltatások biztosításával kapcsolatos előírások miatt – alig lehetne érzékelni valamit, s így a nyomásgyakorlás nehezen érné el célját.

  – Seregnyi uniós országban más a jogi helyzet – hangsúlyozta. – Olaszországban gyakran sztrájkolnak, kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyek az ottani munkavállalók rendelkezésére állnak. Sőt, időnként szolidaritási sztrájkot is hirdetnek. Szerintem ettől az állapottól idehaza még távol vagyunk, a félelem és a hagyomány miatt messze nem olyanok a munkavállalók lehetőségei, mint például az olaszoknál. Nyugat-Európában elidegeníthetetlen jogként tekintenek a sztrájkra, így gondolkodnak a többi közt Németországban is.

  Svajda Józsefúgy vélte: az elmúlt 25 év kormányai – politikai hovatartozástól függetlenül – szinte folyamatosan nyirbálták a munkavállalók lehetőségeit, a szakszervezetek gyakran csak nyesegetni, mérsékelni tudták az intézkedések következményeit. Így jutottunk oda, ahol pillanatnyilag vagyunk. Az MSZOSZ régiós vezetője szerint ezen a téren is szükség van a jogszabály-módosításokra.

  A Mozdonyvezetők Szakszervezetének küldöttei is részt vettek a VKF tárgyalásokon, tudtuk meg Wéber József területi ügyvivőtől. A sztrájkjog kapcsán kiemelte: szükség van a jogszabályi változásra, mégpedig úgy, hogy a munkavállalók érdekeit helyezzék előtérbe.
Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke úgy látja: a közismert problémák miatt már korábban nemzetközi jogi fórumokhoz kellett volna fordulni. Az utóbbi időszakban kialakult gyakorlat ugyanis nem a munkabeszüntetés lehetőségéről szól, hanem a sztrájkjog kigúnyolásáról. Saját példájukat hozva felidézte: a kilátásba helyezett buszos sztrájk idején a járatok közel 90 százaléka részt vett volna a forgalomban.
– Hogyan lehet így nyomást gyakorolni, melyik munkaadó veszi ezt komolyan? – így Dobi István. – Ha egy bértárgyaláson patthelyzet alakul ki, akkor szerintem nehezen, hosszúra nyúló egyeztetéseken érvényesíthetik követeléseiket a munkavállalók és az érdekvédők.

   A Szaksz vezetője – a sztrájkjoggal kapcsolatos jogszabály-módosítások kapcsán – kifejtette: nem arra kell várni, hogy esetleg a kormány kegyesen rábólint majd egy javaslatra, hanem tárgyalásos úton célszerű kiharcolni az elvárásokat. A felvetésre, milyen eredménnyel egyezne ki, elmondta: ha olyan sztrájkjog lenne idehaza, amely az Európai Unió országainak többségében létezik. Ha ehhez illeszkedne a magyar szabályozás, azt előrelépésnek tekintené.
 
Forrás: sonline.hu