Cafeteria szülési szabadság alatt

Egyenlő Bánásmód Hatóság:

A szülési szabadság alatt is járhatnak bizonyos juttatások - derül ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság által közzétett jogesetből – írja a munkajog.hu.

  A kérelmező azzal a panasszal fordult a hatósághoz, hogy álláspontja szerint a munkáltatója – azzal,  hogy  a  szülési  szabadság  időtartamára  nem  részesítette  cafetéria  juttatásban  – megsértette vele szemben az egyenlő bánásmód követelményét anyaságával összefüggésben - olvasható a hatóság honlapján.
 
  A kérelmező becsatolta többek között a munkaszerződését, anyaságát igazoló okiratot, valamint a munkáltató cafetéria-szabályzatát.  
 
  A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Új Mt.) 127. § (5) bekezdése kimondja, hogy a szülési szabadság tartamát a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságot kivéve, munkában töltött  időnek kell tekinteni.  A CD Jogtárnak e törvényhelyhez  fűzött magyarázata szerint e z az egyenlő bánásmód elvének egy speciális érvényesülési esete, amely szerint  nem  lehet  megkülönböztetni  a  szülési  szabadságon  lévő  munkavállalót  más, összehasonlítható helyzetben lévő munkavállalóktól, kivéve a kifejezetten munkavégzéshez kapcsolódó jogosultságok tekintetében. Így például a szülési szabadságon lévő munkavállaló számára nem kell biztosítani a kifejezetten munkába járáshoz kapcsolódó helyi bérletet, de például az Erzsébet-utalványt már igen.  
 
   A hatóság értesítette a munkáltatót az eljárás megindításáról, egyúttal tájékoztatta a vonatkozó főbb jogszabályi rendelkezésekről és felhívta figyelmét az egyezségkötés lehetőségére.
 
   Ezt  követően  a  felek egyezséget kötöttek, melyben a munkáltató vállalta, hogy tizenöt napon belül megtéríti a kérelmező részére a szülési szabadsága idejére járó béren kívüli juttatás összegét, kérelmező pedig kijelentette, hogy ezen felül a munkáltatóval szemben további követelése, igénye nincs.  A felek közös kérelmére a hatóság az egyezséget határozatával jóváhagyta - zárul a hatóság honlapján közzétett esetleírás.

Forrás: munkajog.hu