Az EKSZ vizsgálatokat követel

Tarlós ügyet sem vetett a tiltakozásra
 
Szórólap-osztogatással és kínos kérdéseket feszegető molinókkal zavarták meg a Fővárosi Közgyűlés mai ülését. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a mintegy 200 ezer tagot tömörítő, legnagyobb érdekvédelmi konföderáció, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) támogatásával vizsgálatokat követel. Tarlós István főpolgármester látványosan nem vett tudomást az elé feszített feliratokról – írja a Népszabadság.

  Az érdekvédelmi szervezet által osztogatott szórólapon csaknem egy tucatnyi kérdést tettek fel, elsőként mindjárt azzal: Tudja Ön, hogy mi folyik a BKV-nál? Értesült már arról, hogy a BKV-nál dolgozóknak az országos ajánlás ellenére sem hajlandó béremelést adni a cégvezetés, miközben a többi közlekedési cégnél már ki is fizették a megemelt bért? A BKV menedzsment rendre a fővárosi „direktívákra" hivatkozik és a tulajdonosra mutogat. Közben a tulajdonos mossa a kezeit.
 
   A szakszervezet azt is sérelmezi, hogy a közlekedési cégnél folyamatosan megsértik a kollektív szerződést, főként a szabadságok kiadásával és a havi beosztásokkal kapcsolatban. Ezenfelül visszaélnek a munkavállalók lojalitásával és rendszeresen burkolt kirúgással fenyegetik, s ezzel megfélemlítik a beosztottakat. A munkakörülmények egyre romlanak, a járművezetőkre terhelt túlórák már az utasok biztonságát is veszélyeztetik.
 
  A fenti állításokat és a vizsgálattal kapcsolatos követelését az EKSZ aláírásgyűjtéssel is alá fogja támasztani, s elvárja, hogy a tulajdonos vonja felelősségre, s ha kell, kényszerítse a BKV vezetőségét a törvények betartására. Nemes Gábor, az EKSZ elnöke a Népszabadság kérdésére válaszolva közölte, hogy őket is meglepő gyorsasággal gyűlnek az aláírások.

Forrás: Népszabadság