Szakszervezetek.hu

Egyre többen készülnek külföldre tanulni, dolgozni

Egy nemrégiben közzétett felmérés szerint egyre többen, elsősorban fiatalok készülnek külföldre tanulni, dolgozni. Menni vagy maradni? – kérdezte a Népszabadság a végzős diákokat egy fővárosi gimnáziumban és egy szakközépiskolában. Bár többen adnak egy esélyt hazájuknak, sokan vélik úgy, a valódi dilemma inkább az: visszajönnek-e még valaha?

   – Nekem már megvan a repülőjegyem, a suli után megyek ki Angliába – mondja Ottó, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola egyik végzős diákja, amikor őt és évfolyamtársait arról kérdezzük, hol, miként képzelik el jövőjüket. Az orrpiercinges srác gyorsan hozzáteszi, a nyáron még csak „előkészíti” a terepet, de ha minden a tervei szerint alakul, és sikerül a felvételi, akkor ősszel már hosszabb távra megy: kint tanulna kriminológiát. Mint mondja, mindenképp szeretett volna külföldi tapasztalatokat szerezni, de mivel itthon épp most került veszélybe az a szak, ami előfeltétele a kriminológia hallgatásának, előrébb hozta az utazást.
 
  Évfolyam- és osztálytársai kivétel nélkül azt állítják: bár foglalkoztatja őket a külföldi tanulás és munka, előbb itthon próbálnának boldogulni.
 
  – Azt tervezem, hogy a suli után egy évet dolgozok informatikai területen, közben pedig elvégzek egy OKJ-s szoftverfejlesztői tanfolyamot. Jövőre aztán szeretnék egyetemre menni mérnök-informatikus szakra – mesél a terveiről Ádám. – Azért döntöttem így, mert gyakorlatot talán nehezebb szerezni, mint diplomát. Így talán később könnyebben találok majd állást. Külföldre csak akkor megyek, ha itthon nem lesz munkám.
 
  Míg a szakközépiskolás fiatalok körében jobbára „B terv” a kivándorlás, addig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban megkérdezett diákok többségénél sokkal inkább az a dilemma: visszajönnek-e még?
 
 Árulkodó, hogy a beszélgetésen részt vett nyolc diák közül hatan már az idén ősztől szinte bizonyosan külföldön tanulnak tovább. Bence például Abu-Dzabiba utazik, hogy ösztöndíjasként egy amerikai egyetem kihelyezett szakán tanuljon villamosmérnöknek. Osztálytársnője, aki kéri, keresztnevét se írjuk le, Angliába indul: két testvéréhez hasonlóan ő is külföldön tanul tovább. A kiköltözők közgazdásznak, informatikusnak, építésznek, pszichológusnak készülnek. Bálint az egyetlen, aki határozottan állítja: biztosan marad.
 
 – Mérnök-informatikusnak készülök, de levelezőn szeretnék teológiát is hallgatni, mert ez is érdekel – mondja a fiú, és gyorsan hozzáteszi: – Nem csak a teológia miatt maradnék.
  Mérnökként itt is lehet boldogulni, szeretek itt élni, és kint soha nem lesz olyan, mint ha ott születtél volna. Ráadásul szerintem nagyon sokan tévednek, hiszen
 
  Nyugat-Európa sem az a tökéletes hely, mint aminek azt sokan gondolják.
 
  Bálint utóbbi szavaira hevesen reagálnak társai: szerintük az ma nem kérdéses, hogy hol jobb tanulni, dolgozni, élni – és a jövedelmi különbségeket csak sokadik érvként hozzák fel Nyugat-Európa mellett. „Azt utálom a legjobban, hogy nálunk elsősorban a kapcsolatok határozzák meg a jövőt. Azt, hogy legtöbbször nem a teljesítményen, a tudáson, hanem az ismerőseiden múlik, kapsz-e munkát, s ha igen, akkor milyet” – mondja egyikük. Más azt említi: miközben dicsőítjük a magyar felsőoktatást, a nemzetközi rangsorokban a hazai egyetemek többsége egyre lejjebb csúszik. Szó esik még korrupcióról, igazságtalanságokról, az egyetemi autonómia csorbításáról, a tervezett újabb nemzeti konzultáció kapcsán még a bevándorlás ügye is előkerül. Peti, aki biológiát és pszichológiát tanulna Angliában, azon háborog: hülyének nézik az embereket, amikor „igen-nem típusú”, ráadásul egymásnak ellentmondó kérdésekkel uszítanak a bevándorlók ellen. Dávid – akinél még kérdéses, Angliában tanul-e tovább – azt is megemlíti: nálunk akkor sem biztos, hogy egyről a kettőre lehet jutni, ha az ember belebetegszik a munkába, ezért „itthon maradni szélmalomharc”.
 
  A külföldre készülő diákok akkor bizonytalanodnak el csak kicsit, amikor felvetjük: nekik is lehetne szerepük abban, hogy alakítsák az országot. Többen is elismerik, lehet felelősségük ebben, de saját terveikről, álmaikról sem mondhatnak le.
 
   – Bizonyos szempontból túl sokat várnak a fiataloktól – mondja Ricsi, aki szintén Angliába készül.
 
  – Én például haza akarok jönni,szeretnék itthon élni. De bevallom, azt most nem tudom megmondani, hogy úgy is visszajönnék-e, ha ezzel a jólétemet tenném kockára.

Forrás: Népszabadság