A kivándorlást nagyobb problémának tartjuk, mint a bevándorlást

Balítélet

Úgy látszik, nemzeti konzultáció ide, menekültellenes hangulatkeltés oda, a kormányzati manipuláció (még) nem érte el hatását – legalábbis erről tanúskodik a Vasárnapi Hírek és a Publicus közvélemény-kutató cég közös kutatása. A túlnyomó többség a kivándorlást tartja problémának a bevándorlás helyett és felmérésünk szerint minden eddiginél nagyobb arányban vélnek politikai okokat a kivándorlási hajlandóság erősödése mögött.

Alig maradnának

  A Tárki legfrissebb kutatásából kiderült: soha még ennyien nem tervezték elhagyni végleg Magyarországot. Hogy a tervből végül hogyan lesz valóság, arról Gödri Irént, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársát kérdeztük.
 
  „A tükörstatisztikák (vagyis a befogadó országok adatai) szerint 2013-ban tovább nőtt a kivándorló magyarok száma, viszont a növekedés üteme a korábbi évekhez képest, úgy tűnik, lassult” – mondja Gödri Irén.
 
  A szociológus szerint a hazai adatok 2014-re ugyan közel másfélszeres növekedést mutatnak, de ez nem feltétlenül a tavaly távozók számát, inkább az OEP nyilvántartásából akkor kijelentkezőkét mutatja, vagyis lehetnek közöttük olyanok is, akik már korábban külföldre költöztek, de csak a tavalyi év során – a NAV által kilátásba helyezett szankciók miatt – jelentették ezt be az itthoni hatóságoknak. Így lehetséges, hogy míg Magyarországon 2014-ben – még a növekedés ellenére is – csak 31,5 ezer kivándorlót regisztráltak, a tükörstatisztikákban már 2013-ban több mint 80 ezer magyar bevándorló jelent meg csak az európai országokban.
 
  Migrációt továbbra is azok a csoportok terveznek az átlagosnál nagyobb arányban, akik korábban is (többek közt a férfiak, a fiatalok, a munkanélküliek, a roma származásúak). A kivándorlás megvalósítására azonban – a kutató szerint – nem minden csoportnak van azonos esélye, ugyanis az ehhez szükséges erőforrásokkal (az elinduláshoz szükséges anyagi tőke, a megfelelő szakképzettség, nyelvtudás, esetleg kapcsolati tőke, saját korábbi tapasztalat stb.) nem egyforma mértékben rendelkeznek. Vagyis végül korántsem biztos, hogy valóban azok mennek el, akik tervezik. „Ám ez – noha tudjuk, hogy a migrációs tervek egy része végül nem valósul meg – mindenképpen a társadalom »közérzetének« a változását mutatja: az elégedetlenség növekedését, a jövőbeli kilátások hiányát, a reményvesztettséget” – magyarázza Gödri Irén.
 
  A Tárki adatai azt is mutatják, hogy egyre bővül a célországok köre. Ám az új országokban (Hollandiában, Írországban, Dániában, Olaszországban és Spanyolországban) élő magyarok jóval fiatalabbak a „hagyományos” célországokban (Németország, Ausztria, Svédország) élőknél. Az is fontos változást jelezhet, hogy eddig a végleges kivándorlást tervezők aránya viszonylag alacsony volt, inkább rövidebbhosszabb időtávú külföldi munkavállalást terveztek többen, és ezzel összhangban nagyfokú el- és visszaáramlás volt jellemző.
 
  Gödri Irén szerint, ahogy terjed a magyarországi elvándorlás – és egyre több embernek lesz saját migrációs tapasztalata, vagy a környezetéből külföldre távozott személy –, úgy válik a folyamat egyre nehezebben visszafordíthatóvá. Ám a régió más országaiban van rá példa, hogy a kibocsátó ország javuló gazdasági helyzete fékezte az elvándorlási trendet, és sokan visszatértek (mint például Szlovákia vagy Lengyelország esetében).
DHN
 
Vacsora Skype-on
 
  A becslések szerint 10 ezerre tehető azoknak a magyar diákoknak a száma, akik külföldön járnak egyetemre. Ez a szám a jövőben tovább nőhet, mivel – egy néhány heti közvélemény-kutatás szerint a középiskolás diákoknak alig 40 százaléka biztos abban, hogy itthon szeretne továbbtanulni.
 
 „Az elválást általában a szülőnek nehezebb feldolgoznia. A gyerek új közegbe kerül, jön-megy, új barátokra tesz szert, iszonyúan élvezi a helyzetet. A szülőnek kell ehhez felnőni” – állítja Könczey Kinga, a diákok külföldi tanulmányokra való felkészítésével foglalkozó Engame Akadémia vezető mentora.
 
  Kinga szerint az, ahogy megélik az elválást, nagyon függ attól, mennyire éltek szoros érzelmi közösségben. „A bensőséges szülő-gyerek viszony egyfelől jó. De ha a felnőtté éréssel járó érzelmi leválás nem indult meg, akkor igazán nehéz lehet, ha a gyerek szeptembertől hirtelen külföldre kerül” – magyarázza a mentor, akinek két gyereke Angliában és az Egyesült Államokban folytatta a tanulmányait az érettségi után.
 
  „Mi már akkor elengedtük a lányunkat, amikor általános iskola után Gyöngyösről Budapestre költözött. Úgy voltam vele, hogy ha a nagyvárosban megállta a helyét, Hollandiában sem történhet vele nagy baj” – meséli László, akinek a lánya előbb egy féléves ösztöndíjjal tanult Amszterdamban, majd Rotterdamban végzett el egy mesterképzést.
 
  Azt az apuka is elismeri; volt dilemma a családon belül, mert a felesége féltette Annát. Végül ők ketten „koalíciót alkotva” győzték meg az anyát, hogy a külföldi tapasztalatszerzés elengedhetetlen manapság. A fapados járatoknak köszönhetően néhány havonta tudtak találkozni, a Skype pedig mindennapi életük részévé vált.
 
  A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy fiatal akkor állja meg a helyét az idegen környezetben, ha önálló, határozott és képes döntéseket hozni. „Aki egy nagyon támogató közegből megy, ahol eddig minden döntést a szülővel közösen hozott meg, mindben kiszolgálták, és nem tanult meg felelősséget vállalni, akkor külföldön hirtelen bekerül a mély vízbe” – hívja fel a figyelmet Kinga. – „Az egyetem a gimnáziumhoz képest eleve nagy kihívás, mert sokkal több önállóságot várnak el a diákoktól. A külföldre költözéssel is egy sor lépcsőt kell átugrania: új ország, új város, nincsenek még új barátok. Ha ehhez hozzájön még, hogy a mindennapi életben is hirtelen kell önmagáról gondoskodnia, akkor ez nagyon nehéz lehet” – magyarázza a mentor.
 
  Ez egészen alapvető dolgokat jelent: a fiatalnak tudnia kell mosni, alapszinten főzni, előrelátóan bevásárolni. Ha beteg lesz, egyedül kell megítélnie, hogy orvoshoz menjen-e vagy elég, ha bevesz egy Aspirint és alszik egy nagyot. A Skype ezen is segíthet. Kinga gyakran beszélget úgy a gyerekeivel, hogy azok épp betesznek egy mosást vagy főznek. „Ha látom őket például hagymaszeletelés közben, kicsit úgy érzem, mintha itt lennének velem” – mondja.
 
  Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, mikor a gyerek „besokall”. „Lelkileg, anyagilag, családilag is megterhelő, ha a gyerekünk külföldön tanul” – ecseteli Béla, akinek a fia már harmadik éve hallgat matematikát a londoni Imperial College-ben. A külkereskedelemmel foglalkozó szülők révén a család korábban három évet töltött a brit fővárosban, így Dánielnek könnyen ment a beilleszkedés: jól ismerte a nyelvet és nyitott volt a másik kultúra iránt. Ennek ellenére számára is akadtak hullámvölgyek.
 
  „Nemcsak a sok tanulásból, hanem az egyedüllétből, a korábbi társak hiányából lett elege” – emlékezett vissza az édesapja. Most még nem tudni, mi lesz Dániellel, ha végez. Béla azonban nem tartja kizártnak, hogy fia hazajöjjön. „Azért támogatjuk a külföldi tanulmányait, mert ott talán sikeresebb, szerencsésebb lehet. Ha sikerül értékes tudást, gyakorlatot szereznie, az még nem jelenti azt, hogy külföldön is kell maradnia. Nem kell a történelemnek mindig úgy alakulnia, hogy a tudásukkal együtt kint maradnak a magyarok” – mondja.
 
  Annak idején Lászlóék biztosak voltak benne, hogy három nyelv tudásával, egy magyar és egy külföldi diplomával a zsebében itthon is könnyedén elhelyezkedik majd. Közel fél évig azonban nem talált munkát, így éppen a magyar munkaerőpiac volt az, ami majdnem „visszakergette” Hollandiába.

 
Forrás: Vasárnapi Hírek