Hatalmas béremelések voltak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban

A Balassi Intézetnél a legmagasabb az egy főre jutó személyi kiadások összege

Csillagászati bérnövekmények Szijjártó minisztériumában. Különösen a magyar kultúrát külföldön terjesztő Balassi Intézetnél és az állami befektetési ügynökségnél ugrottak meg a bérek – írja a vs.hu.

  A külgazdasági és külügyminisztérium a Jobbik elnökének, Vona Gábornak a parlamenti kérdésére tette közzé, miként alakult a létszám és a bérköltség az elmúlt négy évben a szaktárcánál. Szijjártó Péter válaszából kiderül, hogy a minisztérium hat érintett szervezeténél 2014-ben mintegy 40 százalékkal több embert, 764 munkatársat foglalkoztattak, mint 2011-ben. Ezek közül csak a Magyar Nemzeti Kereskedőház az új intézmény, a többi már négy évvel korábban is létezett.
 
  Jelenleg a Balassi Intézetnél a legmagasabb az egy főre jutó személyi kiadások összege, meghaladja az évi 16,2 millió forintot. Ez tehát a nettó bér és a rá rakodó közterhek, amelyet a munkaadó és a munkavállaló együtt fizet meg.
 
  Ez az összeg az Eximbanknál 11,2 millió forint, az exporthitel-biztosítónál 11,3 millió forint, a kereskedőháznál 11,1 millió, a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél pedig átlagosan 9,2 millió forint.
 
  A legjelentősebb bérugrás a befektetési ügynökségnél és a magyar kultúra külföldi terjesztéséért felelős Balassi Intézetnél történt. 2011-ben a Balassiban még csak átlagosan 9,8 millió forint személyi juttatás járt egy főnek, a befektetési ügynökségnél pedig csak 5,7 millió forint.
 
  Az abszolút vesztes a kutatással foglalkozó Külügyi és Külgazdasági Intézet. A létszám ugyan 20-ról 35 főre nőtt, de az egy főre eső juttatás a 2011-es 3,2 millióról egészen 2,2 millió forintig apadt a hivatalos nyilvántartás szerint.
 
Forrás: vs.hu