Startlaphoz Csatlakozz!

Meg lehessen élni a tisztességes munkából

Földiák András: aktivizálni kell az embereket az érdekvédelemre

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 22. szerda, 18:18

Rá kell ébreszteni az embereket, hogy a társadalmi egyeztetés szempontjából „kedvezőtlen politikai erőtérben” nagyon fontos a fellépésük az őket érintő legfontosabb munkavállalói, emberi, demokratikus ügyekben - hangsúlyozta Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) újonnan megválasztott elnöke szerdán Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

    A közszféra munkavállalóit tömörítő szakszervezet vezetője hozzátette: a kedvezőtlen körülmények ellenére vannak részeredmények, működik az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), a júniusi ülésen „hosszú évek óta először” sikerült egyeztetni a társadalmi párbeszédért is felelős Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel.
 
    Földiák András szerint nagyon valószínű, hogy a kormány partner a közszolgálati bértábla három fokozattal való megemelésében, mivel tarthatatlan az a helyzet, hogy gyakorlatilag 50 évesen „parkolópályára” kerül valaki, mert elérte a legfelső, 12-es besorolást.  

   A SZEF elnöke kiemelte: a szakszervezetek döntő mértékben azt akarják, amit a magyar lakosság elsöprő többsége, hogy meg lehessen élni a tisztességes munkából, és hogy a szakmaiság megkapja a megbecsülését.   
 
  Bár a SZEF 13 szakszervezetet tömörít és 69 ezer taggal rendelkezik, közel sem elég széles a társadalmi bázisa - mondta.   
 
  Földiák András ezért a következő hónapok legfontosabb feladatának a társadalmi kapcsolatok újragondolását nevezte. Ennek egyik eleme, hogy közelebb kerüljenek a meglévő tagsághoz a belső kommunikáció fejlesztésének segítségével, másrészt fontos azon dolgozók megnyerése is, akik szeretik szakmájukat, foglalkozásukat, de nem tagjai a szakszervezetnek - mondta.     Az érdekvédelmi vezető kiemelte a civilekkel, köztük a többi szakszervezettel való közös fellépés fontosságát is.

    Földiák András kitért arra, hogy a SZEF azért nem olvadt bele a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe (MaSzSz) a korábbi tervekkel ellentétben, mert a „jelenlegi nagyon ellentmondásos érdekegyeztetési helyzetben” indokoltnak tartják, hogy a közszférának önálló érdekképviselete legyen. Hozzátette: ahogy eddig, továbbra is szorosan együttműködnek a MaSzSz-szal.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Földiák András: aktivizálni kell az embereket az érdekvédelemre.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector