Német és amerikai lapok Schmitt Pál plágiumügyéről

Külföldi sajtó Magyarországról

Német és amerikai lapok is foglalkoztak csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság kedden nyilvánosságra hozott összefoglalójával.

    „Schmitt Pál magyar elnök visszautasította a lemondást, miután hírneve csorbát szenvedett azzal, hogy egyeteme megerősítette: doktori dolgozatának jelentős részét másolta 1992-ben" - így foglalta össze a magyar államfővel kapcsolatos friss történéseket a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadása.

    A lap megírta, hogy a politikai ellenzék, valamint különböző diák- és oktatói körök Schmitt lemondását követelik. Az államfő - olvasható  a cikkben - az internetezők kedvenc céltáblája lett, és olyan képletekkel gúnyolják, mint például Ph+D = (Ctrl+C) + (Ctrl+V). A WSJ utalt azokra korábbi esetekre is, amikor Schmitt Pál hivatala vagy maga a köztársasági elnök nyelvtani hibákat követett el nyilvánosan. Az amerikai lap ismertette, hogy a Fidesz tömör nyilatkozatban minősítette lezártnak az ügyet, Schmitt pedig hangsúlyozta: egy pillanatig sem gondolta, hogy az esetnek lemondásához kell vezetnie.

    A Die Welt német konzervatív lap a véleménycikkeket közlő rovatának Kopfnoten című sorozatában tárgyalta az ügyet. A kifejezés a német közoktatásban szórványosam alkalmazott, a tárgyi tudástól független jellemzők - például a magatartás és a szorgalom - értékelésére szolgáló érdemjegyek csoportjára vonatkozik. A sorozatban lapszámonként 4-5 arcképet közölnek, és ismertetnek a személyekhez kapcsolódó egy-egy aktuális ügyet, eseményt ironikus stílusban, érdemjeggyel értékelve az adott esetet. A magyar köztársasági elnök arcképe alatt egy 5-ös, vagyis a második legrosszabb jegy szerepel. A lap megjegyezte, hogy „most már Magyarországnak is megvan a saját plágiumbotránya". Hozzátette, hogy a bizottság elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, e testület tiszteletbeli elnöke pedig Schmitt Pál. „Micsoda véletlen" - írta a Die Welt.

    A Berliner Zeitung német baloldali lap a címoldalán közölt kommentárban foglalkozott az üggyel. Frank Herold, a lap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója A budapesti plagizáló című írásában ugyancsak megjegyezte, hogy a vizsgálóbizottság elnöke egy hónapja a MOB alelnökévé lépett elő, a MOB tiszteletbeli elnöke pedig az államfő. Herold megjegyezte: ha lenne díj, amely a plágium kifejezés „simulékony körülírásáért" járna, akkor a budapesti Semmelweis Egyetem bizottsága megérdemelné azt.