Olaszországban a munkaügyi reform körüli vita nem csendesül

Patthelyzet Itáliában az olasz reformpolitikában

Mario Monti olasz kormányfő és a változások ellenzői továbbra is egymásnak feszülnek a reform körüli viták legújabb fázisaiban is.

    A mostani krízissel kapcsolatban Szöulban Monti azt nyilatkozta, hogy kormányának nem az a legfontosabb, hogy minél tovább maradjon hatalmon, ennél sokkal ambíciózusabb célt tűztek ki maguk elé; nevezetesen azt, hogy jó munkát végezzenek. Ha azonban az olasz társadalom nem érzi magát késznek a társadalmi és politikai erőforrásaik alapján arra, amit Montiék jó munkának tartanak, akkor nem fogják azt kérni, hogy kihúzhassák megbízatásukat a következő választásokig - közölte a La Repubblica című olasz napilap.

    A bejelentés távolról érkezett, mégis nagy port kavart. Elsa Fornero a munkaügyi miniszter asszony továbbra is kiáll amellett, hogy párbeszéd kell a reformmal kapcsolatban, módosítások lehetségesek, de nem szabad hagyni, hogy a sok megalkuvás miatt célját és értékét veszítse a reform. A szakszervezetek hallani sem akarnak az elbocsátások könnyebbé tételéről és sztrájkokat helyeztek kilátásba, vasárnaptól pedig az egyházat is maguk mellé kívánják állítani. Monti azóta finomított kijelentésén, és Tokióban már azt nyilatkozta, hogy bizakodó, mert az olaszok többsége akarja a reformokat, mert belátják, hogy ez egy fontos lépés a munkavállalók érdekében. Hozzátette: reméli, hogy még nyár előtt sikerül megoldást találni. A kormányt az Unió és Giorgio Napolitano olasz államfő támogatja, a belpolitikában azonban bizonytalankodnak. A Demokrata párt például már szintén a szakszervezetekkel ért egyet, és ha nem is azonos mértékben, de módosításokat javasol.

Forrás: Kitekintő.hu