Tragikus folyamatok zajlanak a munka világában

MSZP:

Az MSZP szerint nemhogy növekedést nem hoz, hanem csökkenést okoz a foglalkoztatásban a kormány és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter gazdaságpolitikája.

       Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön nyilvánosságra hozott munkanélküliségi és foglalkoztatási adataira reagálva az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: jelenleg 100 ezerrel kevesebb embert foglalkoztatnak Magyarországon, mint a gazdasági válság kirobbanásakor, vagyis 2008 őszén.

    A KSH adatai szerint a munkanélküliek létszáma 497 ezer fő volt a 2011. december-2012. februári időszakban, ez az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett, míg a foglalkoztatottak létszáma a vizsgált időszakban 2011. december-2012. februárban 3 millió 794 ezer fő volt, 51 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.

    Gúr Nándor szerint, mivel mind Németország, mind Ausztria 1,5-2 százalékos GDP-növekedést könyvelhetett el az elmúlt két évben, vagyis nem a gazdasági válság csúcsát éljük, „a gazdaságnak reprodukálnia kellene önmagát”, ebben azonban a kormány tevékenysége megakadályozza.

    A politikus a munkanélküliségi ráta részadatait is aggasztónak tartotta, például azt, hogy a 15-26 éves korosztályban a munkanélküliségi ráta meghaladja a 28 százalékot, valamint azt, hogy a munkanélküliek 45,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást.

    Kifogásolta, hogy a foglalkoztatotti statisztika nem tesz különbséget a teljes és részmunkaidős foglalkoztatás között, a növekedés pedig szerinte a négyórás foglalkoztatás terjedésének köszönhető. Kijelentette: a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 70 ezerrel csökkent.

    Azt is aggasztónak tartotta, hogy foglalkoztatási gondok a hátrányos helyzetű térségeket különösen sújtja, például Borsod vagy Nógrád tízezres nagyságrenddel csökkent a foglalkoztatottak száma a jelenlegi kormány működése alatt.