Elnapolták a kórházak átadásával kapcsolatos döntést

Fővárosi Közgyűlés

Elnapolta a Fővárosi Közgyűlés a fővárosi fenntartású egészségügyi intézmények állami kézbe adásáról szóló megállapodástervezettel kapcsolatos döntést hétfői, rendkívüli ülésén.

    A dokumentum azért került ismét a testület elé, mert a főváros által tavaly december végén szignált háromoldalú megállapodást a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem írta alá.

     A GYEMSZI március 9-én a fővárosnak egy pontosított változatot juttatott el, amely lényeges elemeiben nem tér el a korábbiaktól. Szentes Tamás egészségügyi főpolgármester-helyettes ugyanakkor jelezte, hogy az intézet kiegészítené az általános jogutódlásról szóló pontot, erről a főváros további tárgyalásokat tart indokoltnak.

    A GYEMSZI 823 millió 891 ezer forint átutalását várja a fővárostól, ami a városvezetés szerint elfogadhatatlan követelés. A főváros külön megállapodást kötne a megkezdett és január 1-jén folyamatban lévő beruházási, fejlesztési feladatokra vonatkozó kötelezettségvállalásokról, a főváros által az egészségügyi intézményeknek nyújtott visszatérítendő támogatásokról, az állami tulajdonba nem került ingatlanok köréről, valamint a Budapesti Egészségközpont (BEK) Zrt. részvényeiről.

     Tarlós István főpolgármester a napirend vitájában jelezte, hogy célszerű ellenőrizni az átadás-átvételben érintett ingatlanok jegyzékét, amit az egészségügyi bizottságnak javasolt. Mint indokolta, sem a fővárosnak, sem az államnak nem érdeke, hogy később esetleg kiderüljön, hogy jogszabályba ütközhet egyes épületek átadása.

    Jelezte: annak ellenére kéri a napirend elnapolását, hogy a vonatkozó határozat hiányában a főváros mulasztásos törvénysértést követ el. Az elnapolást egyhangúlag támogatták a képviselők.