Startlaphoz Csatlakozz!

Ebben az évben ötvenmillió forintból gazdálkodik az NPK

Nem lehet kilépni a Nemzeti Pedagóguskarból

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 18. péntek, 09:15

Ebben az évben ötvenmillió forintból gazdálkodik a hamarosan megalakuló Nemzeti Pedagóguskar (NPK), amelynek küldöttgyűlésébe április 20-ig lehet jelölteket állítani - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kőrösiné Merkl Hilda, az NPK előkészítő bizottságának elnöke.

    A lap pénteki számában megjelent interjúban az elnök elmondta, a központi költségvetési forráson kívül saját bevételeket is szerezhet a kar, egy ekkora szervezet jó eséllyel indulhat például uniós pályázatokon, de várhatóan továbbképzéseket, tanfolyamokat is szervez majd, ami szintén jelenthet bevételt.

     Kőrösiné Merkl Hilda elmondta, az elnökségi tagok tiszteletdíjat kapnak, a főtitkár és két irodai munkatárs pedig bért. A díjak összegéről az előkészítő bizottság elnöke nem tudott nyilatkozni, mert - mint mondta - ezt is a június 14-én összeülő küldöttgyűlés szavazza majd meg.

    Az NPK-nak automatikusan tagja mind a 151 ezer pedagógus, így ennek a szervezetnek lesz a legnagyobb legitimitása az ágazati szervek között. Kilépni a karból nem lehet, de a tagság semmiféle kötelezettséget vagy pluszfeladatot nem ró a pedagógusokra - olvasható az interjúban.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem lehet kilépni a Nemzeti Pedagóguskarból.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector