Startlaphoz Csatlakozz!

Havi nettó 7500 forintos béremelésben állapodtak meg

Elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 18. péntek, 17:19

Nem lesz BKV-sztrájk: több hónap - nem mindig zökkenőmentes - bértárgyalás lezárásaként ma délelőtt a BKV minden szakszervezete aláírta a közlekedési cég menedzsmentjével az idei béremelésről szóló megállapodást. Gulyás Attila, a BKV egyik legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a VTDSZSZ elnöke az aláírás után a Népszavának elmondta: a megállapodás alapján április elsejétől emelkedik BKV mintegy 11 ezer dolgozója többségének az alapbére, méghozzá átlagosan nettó havi 7500 forinttal, ami - az emelésből kimaradó felső vezetők kivételével – az év hátralévő részében átlagosan 3 százalékos béremelést jelent – írja a Népszava.
     Az emelés azonban az alacsonyabb keresetűeknél azonban elérheti az 5 százalékot is - tette hozzá. Az érdekvédő közlése szerint ezen túlmenően havi 5000 forint Erzsébet-utalvány is jár a dolgozóknak, valamint év végén mindegyikőjük kap fejenként 36 ezer forintot ugyancsak utalvány formájában.
 
   Ezen kívül - még áprilisban, tehát az emelt áprilisi bérek május elejei utalása előtt - kifizetik a dolgozóknak a tavaly megtakarított, és megígért maradvány-pénzt, ami egyszeri, fejenként és átlagosan további 26 ezer forint juttatást jelent.
 
   A megállapodás ezen utóbbi juttatást garantáló pontjában nehezen jutottak a felek egyezségre, mert - mint megírtuk - a tárgyalásoknak volt egy olyan, sztrájkkal fenyegető szakasza, amikor a BKV igazgatóságának a cég jelenlegi vagyonkezelője, a BKK által delegált tagjai részben ebből az összegből akarnák fedezni az idei emelést, ám ebben az érdekvédők nem mentek bele.

Forrás: Népszava
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Elhárult a sztrájkveszély a BKV-nál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector