Megleckéztetett vagyonőrök

A több tízezer forintba kerülő szaktanfolyamokon elavult ismereteket sajátítottak el.

 Megtanulják a bürokrácia leckéjét a személy- és vagyonőrök. Azt még némi fintorgás után alighanem lenyelnék, hogy a polgári és büntető törvénykönyv módosításai nyomán a munkájuk feltételeit meghatározó szabályok egy részét újra kell tanulniuk – olvasható a Népszabadságban.

   Nem árt például tudni, hogyan léphetnek fel az önvédelmet igénylő helyzetekben, illetve ha valakivel szemben intézkedniük kell. Sokuknak azonban alighanem mégsem tetszik ez annyira. Különösen azoknak a frissen pályára lépőknek, akik a Belügyminisztérium (BM) továbbképzést előíró rendeletének tavaly januári hatálybalépését követően ültek be az iskolapadba, és vizsgáztak le. Ők ugyanis azzal szembesültek, hogy a több tízezer forintba kerülő szaktanfolyamokon elavult ismereteket sajátítottak el.
 
   A sajátos, egyúttal fejenként újabb, éppen 11 595 forintos kiadást jelentő helyzetet az okozta, hogy az új szakmai követelmények kissé megkésve kerültek be az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő oktatóintézmények tananyagaiba. Miközben a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) már 2013 első fél évében megkezdte tagsága felkészítését a különbözeti vizsgára, az OKJ-s képzések résztvevői tavaly ősszel még a régi jegyzeteket magolták, s ebből a tudásból adtak számot a 2014. februári vizsgákon is. Most pedig május 31-ig ismét vizsgázniuk kell a BM Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatósága által összeállított bizottságok előtt. Lehet mondani, hogy a bankok, áruházak, szórakozóhelyek újonnan képzett biztonsági embereinek nincs okuk panaszra, hiszen a BM által megkövetelt különbözeti vizsgát a már évek óta pályán lévőknek is le kell tenniük. Főleg mivel a személy- és vagyonőrök képzésével foglalkozók az OKJ eljárásrendjének tavaly szeptemberi módosításáig legfeljebb találgathatták, kinek, mit is tanítsanak majd. Azt nem lehet a szemükre vetni, hogy nem sikerült előre megálmodni, mint tartalmaz majd az „iskolarendszeren kívüli szakképzésekről” szóló kormányrendelet. Illetlenség lenne amiatt szemrehányást tenni, hogy a régi tananyaggal folytatták a biztonságiak képzését, hiszen kevéssé életszerű, hogy egy piacról élő cég, a kormányra várva, mondjuk fél évre felfüggessze tevékenységét. A tananyagok tartalmára vonatkozó tippjük pedig be is jöhetett volna.
 
   A mintegy hatvanezer személy- és vagyonőr különbözeti vizsgáinak összköltsége önmagában csaknem 700 millió forint, s ezt az összeget a vizsgázók adják össze. Az interneten elérhető, négy-nyolc óra alatt elsajátítható képzési anyagért koponyánként 9663 forintot, a vizsgáért 1933 forintot kell fizetniük. Cserébe szerény vigasz, hogy az SZMVSZK fillérre el tud számolni a képzésre tegnapig bejelentkezett 55 ezer tagja közül a tandíjat is befizető 43,4 ezer fő pénzével. Befizetéseikből az új, internetes oktatási rendszer kifejlesztésének költségeit és üzemeltetését fizetik ki. A vizsgabizottságok is el tudnak számolni az átment 37,3 ezer személy- és vagyonőr vizsgadíjaival is. A BM-rendelet szerint a bizottságok tagjai a vizsgadíjak tíz százalékán osztoznak.
 
   A biztonsági piacon kötelezővé tett különbözeti vizsga így senkinek sem nagy üzlet. A bürokrácia malmai őrölnek tovább, oktatóknak, vizsgáztatóknak akad dolguk megint, a biztonsági őrök meg panaszkodhatnak. Erre természetesen minden joguk és okuk megvan.
 
Forrás: Népszabadság