Startlaphoz Csatlakozz!

Sheryl Sandberg a Corvinuson

Női karrierről beszélt a Facebook vezetője magyar egyetemistáknak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. április 27. vasárnap, 09:38

Április 24-én Sheryl Sandberg, a Facebook vezetője jelentkezett be élőben a Corvinus Egyetemen megtartott hallgatóknak szóló, a PwC nőkre és vezetésre fókuszáló rendezvényén – olvasható az mmonline.hu oldalán.

   A több mint 30 országban elindult kezdeményezés célja, hogy segítsen a fiataloknaknak a vezetéshez szükséges készségek elsajátításában.
 
   „Az üzleti világban kihívást jelent a nők számára a vezető szerep betöltése. Ez nem azt jelenti, hogy az érvényesüléshez „férfivá” kell válni, pont ellenkezőleg: nőnek kell maradni, vállalva önmagunkat. Meggyőződésem, hogy ezzel lehet hozzájárulni a sikerhez” - mondta Szűcs Márta, a PwC Magyarország cégtársa. – „Sheryl Sandberg előadása inspiráló lehet a következő generációnak, hogy felismerjék, a bennük rejlő tehetség és ambíció bátorsággal és önbizalommal is kell, hogy párosuljon a siker elérése érdekében” – tette hozzá.
 
   Az élő internetes bejelentkezés előtt és után többek között szó esett a fiatal nők helyzetéről a munkaerőpiacon, a női vezetői ambíciókról, a munka és magánélet egyensúlyáról, valamint személyes élményeken keresztül arról, miként lehet érvényesülni nőként és vezetőként.
 
  „A szakmai és személyes fejlődés a kezdetektől fogva kiemelten fontos szerepet játszik a karrierépítésben, és mi a PwC-nél arra törekszünk, hogy olyan környezetet biztosítsunk a munkavállalóknak, ahol a vezetői képességeiket is kibontakoztathatják. Az első lépések meghatározóak lehetnek, rendezvénysorozatunkkal a következő generáció vezetőinek szeretnénk segíteni, hogy jó példát szem előtt tartva megbirkózhassanak a rájuk váró kihívásokkal” – mondta Bíró Noémi, a PwC Magyarország toborzási-kiválasztási vezetője, az esemény moderátora.
 
Forrás: mmonline.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Női karrierről beszélt a Facebook vezetője magyar egyetemistáknak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector