Hétfőtől több mint 140 ezren dolgozhatnak közfoglalkoztatottként

Több mint 200 ezer ember vett részt a téli közfoglalkoztatásban

A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnának havonta átlagosan 200 ezer embernek napi szinten 8 órás munkát adni december végéig - jelentette ki a Ma reggelben a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

   Kevesebben dolgoznak közmunka keretében az elmúlt hetekben, mint az előző hónapokban - írta polgármesterek jelzéseire alapozva a Népszabadság. A téli hónapokban mintegy 200 ezer embert tartottak bent a rendszerben, közülük 100 ezren oktatáson vettek részt.

   A vádakra reagálva a szaktárca közölte, hogy a közelmúltban ugyan visszaesett a közfoglalkoztatottak száma, ám hétfőn indulnak a 2014-es programok, amelyek keretein belül több mint 140 ezren dolgozhatnak majd - hangzott el az M1 reggeli műsorában.

  „Tavaly április végén 108 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban, és azt ígértük, hogy idén legalább annyian lesznek, mint tavaly, a 146 ezres létszám pedig azt jelenti, hogy betartottuk az ígéretünket” - jelentette ki a Ma reggelben a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor közölte: a regisztrált álláskeresők csaknem fele általános iskolai vagy semmilyen végzettséggel sem rendelkezik, nekik szinte nincs is esélyük kilépni a versenyszférába, ezért van szükség képzésekre.

   Kérdésre válaszolva kifejtette: az utolsó statisztikák szerint április közepéig több mint 200 ezer ember vett részt a téli közfoglalkoztatásban, a munkát májustól 146 ezren folytathatják, tehát néhány tízezren kiesnek a rendszerből.

   „A kormány ugyanakkor vizsgálja annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnának havonta átlagosan 200 ezer embernek napi szinten 8 órás munkát adni december végéig. Ehhez azonban további 150 milliárd forintra lenne szükség a költségvetésből” - tette hozzá, megjegyezve: a kormány azon dolgozik, hogy minél több embernek adjon munkát segély helyett.